Eladták a Renault Hungariát

Alpine, Renault
Az AutoWallis Nyrt. a portugál Salvador Caetano csoporttal közösen vásárolja fel a Renault Hungária Kft-t, ezzel megszerzi a Renault, a Dacia és az Alpine márkák kizárólagos importőri jogát Magyarországon – tájékoztatott a tőzsdén jegyzett vállalat.    Renault Hungária árbevétele  70,3 milliárd forint volt tavaly.

A közleményben ismertették: a tranzakció versenyhivatali jóváhagyását követően, várhatóan július 1-jétől kerülhetnek a márkák importőri jogai az AutoWallishoz és partneréhez.    A megállapodás alapján az AutoWallis és a Salvador Caetano csoport 50-50 százalékos részesedéssel AutoWallis Caetano néven létrehoz egy új vállalatot, mely végrehajtja a felvásárlást.    Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a vállalat a három márkán kívül más területeken önállóan folytatja a növekedését, akvizícióit és stratégiájának megvalósítását.

A Renault Hungária felvásárlásának módja különleges nem csak a magyar, hanem az egész európai piacon is, hiszen két olyan vállalat stratégiai együttműködésén alapul, melyek azonos iparágban dolgoznak, de eltérő földrajzi környezetben, így nem közvetlen versenytársai egymásnak – jegyezte meg.

Az AutoWallis a régió 14 országában, míg a portugál Salvador Caetano elsősorban az ibériai félszigeten, Dél-Amerikában és Afrikában rendelkezik tapasztalatokkal az autókereskedelem területén – olvasható a közleményben.

A Renault Hungária 2021-ben 8139 Dacia járművet értékesített, amely ezzel a 7. legnagyobb márka volt a magyar piacon, míg Renaultból 5207 darab fogyott.

 

1 Comment on Eladták a Renault Hungariát

  1. Ettől függetlenül a Dáciát forgalmazni fogja az új tulajdonos
    az tuti!!!
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

Comments are closed.