Létrejött a Mobilitási Platform

Mobilitási Platform

 

A hazai autóipar és a közlekedési terület kiemelt szereplői az Autós Nagykoalíció munkaszervezésében megalapították a Mobilitási Platformot. A kezdeményezés a minőségi, ügyfélközpontú, hatékony, elérhető árú és környezetbarát mobilitás célkitűzéseinek elérése érdekében keretet és lehetőséget biztosít innovációs, gazdasági, kutatási, oktatási és jogszabályi szintű együttműködésre. A kollaboráció célja, hogy szakmai, szakértői, partneri összefogással hozzásegítse Magyarországot, hogy a mobilitás minden területén a világ élvonalába kerüljön 2030-ra.

A Mobilitási Platform – amelynek tagja a Humda is – a közlekedés kiemelt problémáira, kihívásaira, megoldandó feladataira fókuszálva, ezekre megoldást keresve, széleskörű szakmai együttműködésre alapozva kezdi meg szakmai tevékenységét. A szövetség feladatának tekinti, hogy szakmai alapokon egységbe terelje a mobilitásban tágabb értelemben érdekelt és érintett piaci, állami és civil szereplőket. Küldetése összehangolni az autóipari cégek, közlekedésszervezők, a mobilitásmenedzsment országos és városi szintű szereplőinek, szervezőinek, döntéshozóinak és szakértőinek, valamint a kapcsolódó és kiegészítő szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások érdekeit, igényeit, tapasztalatait. A szakmai grémium így a következő időszakban foglalkozni fog az autó és járműipar előtt álló legjelentősebb kihívásokkal: a biztonságos, környezetbarát, energia- és költséghatékony közlekedési eszközök és módok előtérbe helyezésének kérdéskörével. A szövetség missziója a társadalmi tudatosság, a közlekedők biztonságos és környezettudatos magatartásának erősítése, egyben felvállalja minden közlekedő edukációját, ezért nagy hangsúlyt fektet a közlekedési szemléletformálásra.

„A jelenlegi gazdasági helyzet különös aktualitást ad a Mobilitási Platform megalapításának. Szakmai összefogással, együttműködéssel képesek leszünk átvészelni ezt az időszakot. A mobilitással biztosan foglalkozni kell, hiszen az élet nem áll meg, az emberek közlekednek, az áruk vándorolnak, még ha egy kicsit másképp is, mint eddig” – mondta Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke.