Suzukival medvelesen

Suzuki Vitara
Rendhagyó programmal indította az évet a Magyar Suzuki: hazai gyártású, hibrid Vitarákkal és S-Cross szabadidő-autókkal a Balatonendréd körüli erdőket. Az összkerékhajtású modellekkel még egy homokbánya siratófalát is megmásztuk. 

A Suzukival erdőn mezőn címet viselő program egy részét a kiszámíthatatlan és nagyon esős időjárás miatta szervezők az utolsó percben megváltoztatták, így kevesebb mező, de annál több erdő jutott nekünk. Sok autóval vertük fel a csendet, vadat nem láttunk, favágót annál többet, a Sefag erdeiben épp zajlanak a téli munkálatok.

vitara9

Egy kis vizes, sáros mező azért jutott a Vitarának is, mert a Waze túl optimista módon egy vadászok által használt ösvényre vezetett be az Aliréti vadászház környékén, ahol számtalan vadlest építettek. Az egyik ilyenre felmásztam, egy darabig vártam a medvét, de az csak nem jött, így az éves medveadagomat idén is Csíkban veszem majd magamhoz.

vitara7

A Vitara és az S-Cross meglepően jól bírta a vizes, sáros, felázott erdei túrát, csak az egyik elsőkerékhajtású S-Cross merült el a kelleténél jobban a dagonyában, de saját erőből végül kievickélt. Tisztább nem lett…

suzuki4x4

A Vitarával nem hősködtem, ha úgy éreztem, hogy csúszni fog, egy mozdulattal balra – havas módba – tekertem az Allgrip kapcsolót, majd egy másik mozdulattal 50:50 százalékban zártam a központi differenciált, hogy legyen elöl és hátul is elég nyomaték a laza, nedves talaj leküzdéséhez. Terepgumik nélkül még ez is kevés lehet, de szerencsére az adott körülmények között bőven elég volt, néhány kedvemre való meg- és kicsúszást leszámítva tökéletesen tudtam uralni az autót.

vitarak4 vitarak3 vitarak2

Hibrid és hibrid

A Suzukinál hibridből ötféle, 4×4-es hajtásból pedig háromféle van. A tesztelt Vitara 48 voltos lágy hibrid hajtáslánca az 1,4 literes turbós motorból, az integrált indítógenerátorból (ez szíjjal kapcsolódik a benzinmotorhoz, a fékezési energiát elektromos árammá alakítva tölti a lítiumion- és az ólomsavas akkumulátort; rövid megállások után pedig indítómotorként újraindítja a benzines erőforrást, menet közben pedig néha rásegít, ezzel is csökkentve az üzemanyagfogyasztást), a 78 V – 12 V DC/DC konverterből, a 48 voltos lítiumion-akkumulátorból és az ólomsavas akkumulátorból áll. A közel 400 kilométeres teszt a fogyasztás tekintetében nem ad megfelelő támpontot, az autó még bejáratós, harminc kilométerrel vettem át, az erdei túra kimerítő volt, a fűtés állandóan ment, az M7-esen is kihajtottam a belét, így nem csoda, hogy 7,8 literre nőtt a fogyasztása 100 kilométerre vetítve. Normál körülmények között hat liter alatt marad az étvágya saját tapasztalataim szerint.

IMG_6479

4×4 és 4×4

Az Allgrip Select elnevezésű összkerékhajtás négy állásba kapcsolható. Az automata fokozat az alapbeállítás, ebben a rendszer csak akkor kapcsol összkerékhajtásra, ha csúszást érzékel – az erdei túrán szinte mindig aktív volt. A havas fokozat optimális a havas, poros és lefagyott utakra. Nagyobb tapadást ad, amikor ezeken a felületeken gyorsítunk. A sport üzemmód élvezetesebb teljesítményt nyújt kanyarokban, mivel nagyobb nyomaték jut a hátsó kerekekre. A motor élénkebben reagál a gázadásra. A lock, azaz zár üzemmód kiszabadítja az autót a hó, a sár vagy a homok fogságából, a rendszer több nyomatékot továbbít a hátsó kerekekre és a feladathoz optimalizálja az ESP és az ABS működését. Ez a fajta 4×4-es hajtás az Esztergomban gyártott modellekhez választható felárért (S-Cross és Vitara), ennél egyszerűbb az Allgrip Auto névre keresztelt viszkózus tengelykapcsolós négykerékhajtású változat, amely automatikusan osztja meg a nyomatékot a hátsó kerekekkel, amikor azt érzékeli, hogy az elsők nem tapadnak az úton. Ilyen lehet a Swift és az Ignis modellekben.

scross1

A felvezető autó egy Suzuki Jimny volt, ami teljesen más tészta. Az Allgrip Prónak köszönhetően a kis teherautó autó minden helyzethez alkalmazkodik. Ha a haladás nehézkessé válik, az osztóművet 4L üzemmódba kapcsolhatjuk a maximális nyomaték és vonóerő elérése érdekében. Egyenletes off-road csapáson vagy hófedte utakon elég a 4H üzemmód, ebben az összkerékhajtás nyújtotta vonóerőt nagyobb sebességnél is élvezhetjük. Ha visszaérünk a burkolt útra, 2H kétkerékhajtású üzemmódban simább, csendesebb és takarékosabb a Jimny-vel az autózás.

suzuki4x4x3

Kép és szöveg: Biró Csongor