Rekordot döntött a csipeladás

Bosch
Rekordszintre nőttek a globális csipeladások tavaly annak ellenére, hogy a világjárvány következményeivel összefüggő, közel két éven át tartó félvezető-hiányt a múlt év közepére túlkínálat váltotta fel a piacon.

A világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA honlapjára felkerült adatok szerint a globális eladások tavaly 3,2 százalékkal, 573,5 milliárd dollárra nőttek. Két éve először lépték túl az 500 milliárd dolláros határt, amikor az eladási érték 555,9 milliárd dollár volt.    A tavalyi utolsó negyedévben a bevétel 130,2 milliárd dollár volt, ami 7,7 százalékos csökkenés a harmadik negyedévhez képest és 14,7 százalékos esés éves összevetésben. Novemberhez képest decemberben a bevétel 4,4 százalékkal, 43,4 milliárd dollárra csökkent.

Régiókat tekintve a csipeladások Amerikában nőttek a legnagyobb mértékben tavaly, 16 százalékkal, amit 12,7 százalékkal Európa és 10 százalékkal Japán követett.    Kínában az eladások 6,3 százalékkal, 180,3 milliárd dollárra estek vissza, ennek ellenére az ázsiai ország továbbra is a világ legnagyobb félvezető piaca.

Egyebek között az autókban, fogyasztási eszközökben és számítógépekben általánosan használt analóg csipek eladása tavaly 7,5 százalékkal, 89 milliárd dollárra nőtt. A logikai csipek eladása elérte a 176 milliárd dollárt, a memóriacsipeké pedig a 130 milliárd dollárt.

A SIA az Egyesült Államok félvezetőgyártó vállalatainak körülbelül 99 százalékát és más országok csipgyártóinak körülbelül kétharmadát képviseli.