Ecseren építi fel új logisztikai központját a Waberer’s

Waberers, Waberer's
A Waberer’s International 47 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít Ecseren bővülő ügyfélkörének kiszolgálása érdekében, a beruházás értéke 18 milliárd forint, amit a vállalat saját forrásaiból és beruházási támogatásból finanszíroz – közölte a szállítmányozó és logisztikai szolgáltató vállalat.

Tájékoztatásuk szerint a 135 ezer négyzetméteres telken megvalósuló beruházást a Bayer Construct Építőipari Zrt. építi, és várhatóan 2024. első negyedévében készül el. A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s a tavaly kibocsátott 111 millió euró értékű kötvényből, valamint kisebb részben a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól kapott beruházási támogatásból valósítja meg a fejlesztést.

Az épülő logisztikai központ stratégiai lokációban, az M0-ás körgyűrű mellett, a repülőtérhez közel helyezkedik el. A Waberer’s az új központban speciális szolgáltatásokat is kínál, egyebek mellett veszélyes áruk kezelésére, valamint e-commerce partnerek automatizált kiszolgálására is lehetőség nyílik – ismertették.

A komplexum több zöld és energiahatékony megoldást alkalmaz. Naperőműpark biztosítja az energiaellátást, továbbá a központ már az átadás időpontjában is alkalmas lesz alternatív, elektromos hajtásláncú járművek fogadására és töltésére.

Barna Zsolt, a Waberer’s vezérigazgatója a közleményben mérföldkőnek nevezte az ecseri komplexum megépítését. A beruházással kiépül a csoport M0-ás körgyűrű melletti raktárhálózata, amely így lehetővé teszi a Waberer’s országos és a budapesti disztribúciós és raktározási rendszerének optimalizálását.

A társaság 590,8 millió euró árbevételt ért el 2021-ben az előző évi 569,3 millió euró után, adózott eredménye 18,09 millió euró volt a 2020-as 41,82 millió euró veszteség után.