Jó hír Kínából

NEV
Kínában 2,1 százalékkal, 1,65 millióra emelkedett az eladott új személygépkocsik száma áprilisban márciushoz képest – közölte a kínai személyautók szövetsége (CPCA).

Éves összevetésben a növekedés jóval nagyobb, 54,5 százalék volt, ami azzal függ össze, hogy 2022-ben ebben az időszakban jelentősen visszaesett az autógyártás és eladás a koronavírus-járvány miatt elrendelt lezárások miatt. Az idei első négy hónapban 5,98 millió új autót adtak el Kínában, 1,4 százalékkal kevesebbet a tavalyi azonos időszakkal összevetve.

A new energy vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált, a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművek értékesítése 3,6 százalékkal csökkent áprilisban, amikor az ilyen autók aránya az összes eladott új autók esetében 32 százalék volt. Tavaly áprilishoz képest a NEV-autók eladása 87 százalékkal nőtt.

Tavaly 20,19 millió új személyautót adtak el Kínában, 1,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Elektromos és plug-in hibrid járművekből 5,67 milliót értékesítettek, 90 százalékkal többet a 2021. évinél.

A CPCA friss előrejelzése szerint idén 23,5 millió új autót értékesítenek az ázsiai országban, NEV-járművekből pedig 8,5 milliót.