Kaposváron építenek hatalmas gyárat a kínaiak

Jiecang
Gyárat alapít Kaposváron a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó kínai Jiecang Linear Motion Technology – jelentették be a cég vezetői a somogyi megyeszékhelyen, a projektet bemutató sajtótájékoztatón.

Az üzem a tervek szerint több mint 60 millió euróból (mintegy 23 milliárd forint) épül meg, a jövő év végéig megkezdi tevékenységét, egyidejűleg ez lesz a kínai cég európai logisztikai központja is.    Szun Hunkuang, a magyarországi projekt vezetője elmondta, a beruházást két ütemben valósítják meg. Éves szinten 80 millió eurós árbevételt terveznek, több mint 200 munkahelyet teremtve – tette hozzá.    A projektvezető ismertette, hogy a beruházó vállalatot 2000-ben alapították, és 2018-tól tőzsdei szereplő. Fő profilja a lineáris mozgatást elősegítő termékek fejlesztése, gyártása és értékesítése. A cég termékei okos irodai és egészségügyi ápolási berendezésekhez, házakhoz, ipari automatizációhoz nyújtanak lineáris mozgatóerőt. Tájékoztatása szerint a Jiecang Linear Motion tavaly 450 millió eurós árbevételt ért el.

Hu Zsencsang, a Jiecang Linear Motion elnöke arról beszélt, hogy az európai piacban óriási növekedési potenciált látnak, és miután Magyarország a kontinens közepén helyezkedik el jó közlekedési lehetőségekkel, ezért alapítanak itt gyárat az Egyesült Államok és Malajzia után.    Kiemelte, hogy cége tiszteli a helyi kultúrát, szabályokat, és sokat fektet környezetvédelmi fejlesztésekbe, ami miatt már elismerésben részesült az amerikai és a maláj kormány részéről is. Az elnök köszönetet mondott Kaposvár és a cégének székhelye, Hszincsang város polgármesterének is az új projekt támogatásáért.

Hszincsang polgármestere, Vang Csicsou arról számolt be, hogy városa költségvetésének 4 százalékát fordítják fejlesztésre, kutatásra, és nagy hangsúlyt fektetnek az iparosításra is. Több mint 16 tőzsdén szereplő vállalat működik a településükön. Egyik “legjelesebb” közöttük a több mint 3 ezer alkalmazottal rendelkező Jiecang Linear Motion, amely az új magyar gyárában évente 500 ezer okos irodai mozgatórendszert és 150 ezer darab egészségügyi mozgatási rendszert tervez gyártani. “A projekt fontos szereppel bír a két város kapcsolatának mélyítésében” – fogalmazott.