Nem egyesülhet a Siemens és az Alstom
Elutasította a német Siemens AG és francia konkurense, az Alstom SA vasúti üzletágainak egyesülését az Európai Bizottság, mondván, hogy az ellentétes lenne az uniós belső piaci versenyszabályokkal.
Elutasította a német Siemens AG és francia konkurense, az Alstom SA vasúti üzletágainak egyesülését az Európai Bizottság, mondván, hogy az ellentétes lenne az uniós belső piaci versenyszabályokkal.
Harminc százalékkal nőtt az Airbus repülőgépgyártó adózott eredménye 2018-ban az egy évvel korábbihoz képest.
Csökkent a Renault francia járműgyártó tavalyi bevétele és profitja a megelőző évhez képest, elsősorban a dízelmeghajtású járműveinek eladáscsökkenése, a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulása, valamint amiatt, hogy kivonult az iráni piacról.
Legördült a gyártósorról az első Škoda Scala Mladá Boleslavban. A teljesen új kompakt modell gyártásának megkezdésével egy új technológiai fejezet kezdődött a cseh autógyártó számára: a Scala a márka első modellje, amely a Volkswagen-csoport MQB-A0 platformjára épül.
A tavalyi év után 2019-ben is kétszámjegyű, átlagosan 13 százalékos béremelés lesz a Dunaferr vas- és acélkohászati vállalatcsoportnál – közölte a cég.
A vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági verseny a hetedik évébe lép idén, ami egyúttal a főtámogatói gárda hároméves szerződéseinek aktualizálását is jelenti.
A Suzuki és a munkavállalókat képviselő üzemi tanács közötti, tavaly december óta tartó tárgyalások fordulóponthoz értek. A vállalat vezetésének és az üzemi tanácsnak is célja, hogy az egyeztetéseknek köszönhetően már akár februárban megállapodjanak. A tárgyalófelek örömmel jelentik be, hogy a négy javaslatból már több pontban egyezségre jutottak.
Elektromos kis-áruszállító járművek gyártására létrehozott vállalatban tervez részesedést vásárolni az Amazon és a General Motors a Reuters hírügynökségnek az ügyletben ismeretekkel rendelkező forrásokból származó információi szerint.
Alacsonyabb forgalom miatt csökkent tavaly a dél-koreai Hankook Tire gumiabroncs gyártó vállalat működési eredménye és nyeresége.
Hetedszerre rendezik meg március 22-24. között a hazai járműgyártás múltját, jelenét és jövőjét, valamint világraszóló mivoltát bemutató tematikus kiállítás a budapesti vásárközpont G-pavilonjában.
A kínai piacon elért értékesítési sikereinek köszönhetően eladásai növelésével kezdte az évet a BMW AG autógyártó konszern.
Egy új technológiát dolgozott ki a hőre keményedő alapanyagok jobb feldolgozhatóságának érdekében a kecskeméti Kereken-Pálya Kft. vezette konzorcium, melynek közel egymilliárd forint összköltségű projektjét a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) támogatta – közölte a cég az MTI-vel.
A szuperszonikus utasszállítók oroszországi gyártásának felújítását sürgette ismét Vlagyimir Putyin orosz elnök Kazanyban.
Azt már tavaly október óra tudjuk, hogy Michele Melchiorre vezeti a BMW első kelet-európai gyárát, amelynek építése idén megkezdődik Debrecen mellett KIsmacs és Nagymacs között. De kicsoda a tapasztalt autóipari szakember?
Bejelentette angliai üzemének bezárását a Honda. A japán autóipari óriáscég 2021-ben – a korábbi sajtóértesülésekben említett időpontnál egy évvel korábban – számolja fel a délnyugat-angliai Swindonban működő, 3500 alkalmazottat foglalkoztató üzemét, ahol évente 150 ezer Civic modellt gyártanak a globális piac számára.
Több mint 694 milliárd forint új kihelyezéssel zárták az elmúlt évet a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai, ez 13 százalékos bővülést jelent éves szinten, és 2008 óta a legmagasabb érték – közölték a Magyar Lízingszövetség vezetői.
Az előző évinél 6 százalékkal több, bruttó 315 milliárd forint útdíj folyt be tavaly a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatóhoz (NÚSZ), a cég ezzel újabb bevételi rekordot ért el – mondta a társaság vezérigazgatója.
Copyright © 2025