A vadászgépek növelték a BAE Systems nyereségét
A katonai kiadások növekedésének következtében nőtt a brit BAE Systems Plc nyeresége.
A katonai kiadások növekedésének következtében nőtt a brit BAE Systems Plc nyeresége.
Az észak-amerikai piac pangása és a kínai és brazíliai értékesítési nehézségek miatt csökkent a Ford nyeresége.
A BMW üzleti modelljének aktuális palettája hamarosan egy új generációnak adja át a helyét, a sorozatgyártás beindítását pedig kivételesen magas pontosságú, teljes mértékben automatizált termeléstechnológiai világújdonság bevezetése előzi meg.
Jelentősen nőtt a Fiat Chrysler nyeresége idén az első fél évben.
Több mint kétszeresére nőtt 2016 első hat hónapjában a Peugeot nyeresége a tavalyihoz viszonyítva.
A Renault is profitált az európai autópiac éledezéséből: éves összevetésben bő 13 százalékkal nőtt a francia gyártó bevétele 2016 első hat hónapjában.
Az INA sikeresen megindította a próbatermelést két horvátországi gázmezőjén, a beruházás értéke 64 millió dollár volt – közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A Bridgestone bejelentette, hogy Paolo Ferrarit nevezi ki a társaság Európa, Közel-Kelet és Afrika (EMEA) régiójának elnök-vezérigazgatójává, zaventemi (Belgium) székhellyel. Az új vezető egyúttal a Bridgestone Europe NV/SA igazgatótanácsának és végrehajtó bizottságának is tagja lesz.
Az akkumulátor-fejlesztésben elért eredmények a következő évtized elején már lehetővé teszik elektromos hajtású nehéz tehergépjárművek kereskedelmi célú forgalomba állítását – véli a Daimler.
Az ABB nyerte az áttörést jelentő 15 másodperces gyorstöltő technológia első jelentős nagyságrendű megrendelését, amellyel Genf tömegközlekedését kívánják szén-dioxid-mentessé tenni.
Az Aventics Hungary egri gyára várhatóan 2017-ben szerzi meg ISO 50001 tanúsítványát.
2019-ben érkezik a piacra a Bosch automatikus parkolási rendszere.
Robotokkal barátkoznak az autógyári munkások: a Ford által bevezetett Ipar 4.0 automatizálási rendszerben ember és gép kéz a kézben dolgozik.
A Budapesten már meglévő két közforgalmi és egy üzemi töltőállomás után újabb üzemi CNG-kutat (sűrített földgáz) létesített a Főgáz CNG Kft., hogy lehetőséget teremtsen a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. (BKV) CNG-buszflottájának bővítésére és az újonnan beszerzett buszok üzemanyag-ellátásának biztosítására.
A kínai BYD cég komáromi telephelyén alakítja ki az elektromos autóbuszok gyártásának első európai üzemét, amelyben majdnem 200 ember dolgozhat.
A Daimler tulajdonában lévő Mytaxi ügyfelei a jövőben már Nagy-Britanniában és Írországban is tudnak majd autót rendelni, mivel a Mytaxi fuzionál a brit Hailo fuvarmegosztó szolgáltatással.
Kihirdették a hatodik „Škoda Challenge” verseny győzteseinek névsorát: a Škoda kereskedések legjobb szakemberei az idei évben Dániából, Nagy-Britanniából, Olaszországból, Lettországból, Ausztriából, Szlovákiából, Szlovéniából, Spanyolországból, Csehországból és Magyarországról érkeztek. 30 ország 165 szakembere mérte össze tudását a kétnapos csehországi döntőn.
Copyright © 2024