Nem kedvelik a befektetők a német autógyártókat
A hagyományos autóipar viszonylag kedvezőtlen tőkepiaci megítélése nagyban megterheli versenyképességük növelését az új piaci területeken a Volkswagen konszern vezérigazgatója, Herbert Diess szerint.
A hagyományos autóipar viszonylag kedvezőtlen tőkepiaci megítélése nagyban megterheli versenyképességük növelését az új piaci területeken a Volkswagen konszern vezérigazgatója, Herbert Diess szerint.
Az Audi Hungaria innovatív, prémium minőségű termékeket gyárt. Ez pedig innovatív technológiát igényel. Ennek érdekében a minőségbiztosítás területén évről évre számos új technológiát alkalmaznak. Egyik ilyen újdonság az érintésmentes méréstechnika, amely a tökéletes illeszkedést segíti.
A tavalyi nagy visszaesés után az idén eladott autói darabszámának jelentős, 11,5 százalékos növelésével, több mint 7 millió autó értékesítését tervezi a világ ötödik legnagyobb autóipari csoportja, a dél-koreai Hyundai Motor és érdekeltsége a Kia Motors.
Állami támogatással a többszörösére bővíti a magyarországi termelését az akkumulátor-alkatrészeket gyártó koreai Sangsin – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
2021-ben az indiai piacon is megkezdi elektromos autói értékesítését a Tesla, és az érdeklődés függvényében megvizsgálja összeszerelő üzem létesítésének vagy a helyi gyártás megkezdésének a lehetőségét is – erősítette meg Nitin Gadkari szállítási és közúti fejlesztési miniszter az Indian Express lapnak adott interjúban.
A Datahouse adatai alapján a 2020-ban forgalomba helyezett 128 031 személyautó közül 3046 tisztán elektromos meghajtású volt Magyarországon. Ezek közül a legnépszerűbb modell a Kia e-Niro volt 374 regisztrációval.
Az olasz-amerikai Fiat Chrysler Automobiles N.V (FCA) autóipari konszern 2 milliárd eurót invesztál lengyelországi Tychy üzemébe új hibrid és elektromos modelljei gyártásának a megindítása érdekében.
Rövidített munkaidőre kényszerülnek a német autógyártók egyes üzemei az elektronikai alkatrészek szállítási fennakadásai miatt.
Az év első és az évad utolsó közös zsűri tesztje olyan izgalmasra sikeredett, ahogy azt terveztük, sőt…
2020-ban 128 031 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 18,9 százalékkal kevesebbet (29 878 autó), mint 2019-ben. A forgalomba helyezett személyautók mintegy 11 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.
A dél-koreai LG Electronics technológiai konszern és a kanadai Magna International Inc. autóipari alkatrész beszállító vállalat közös vállalatot hoz létre LG Magna e-Powertrain néven villanymotorok és elektromos hajtáslánc-berendezések gyártására és fejlesztésére – jelentette be honlapján az LG Electronics.
Decemberben, amikor csúcsra járt a koronavírus-járvány Magyarországon, számos nagyon drága luxus- és sportautó talált gazdára, például 14 Porsche és hat Aston Martin. Nézzük, milyen autókat vettek a leggazdagabb magyarok.
Cseppfolyós földgázzal is üzemelő, hat konténeres teherhajó építésére adott megbízást a dél-koreai Daewoo Shipbuilding & Marine Engineering hajógyárnak a német Hapag-Lloyd hajózási társaság.
A világ bármely pontján értékesíthető lesz az a fémtartályok gyártását szolgáló technológia, amelyre a Széchenyi 2020 program keretében több mint 233 millió forint uniós forráshoz jutott a Mérnök-Tér Kft.
Költségcsökkentő programot indít a német Volkswagen-csoport (VW), a világ legnagyobb autógyártó társasága, amely történetének legnagyobb szabású átszervezésén dolgozik. A VW felügyelőbizottságának határozata szerint az állandó költségeket 5 százalékkal, a beszerzési költségeket 7 százalékkal csökkentik 2023-ig. A részleteket 2021 első negyedévében dolgozzák ki.
Az Európai Unió versenyhatósága hétfőn engedélyezte az olasz-amerikai Fiat-Chrysler Automobiles (FCA), valamint a Peugeot, a Citroen, az Opel, a DS és a Vauxhall márkák anyacége, a PSA autóipari csoportok egyesülését, amivel a világ negyedik legnagyobb autóipari csoportja jön létre.
A Shenzhen Kedali Industry kínai vállalat lítiumionakkumulátor-alkatrészeket gyártó beruházást hoz Gödöllőre 14,1 milliárd forint értékben, 330 új munkahelyet teremtve. Ehhez a kormány 1 milliárd 275 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Copyright © 2024