Kiugróan nőtt a járműgyártás
Márciusban az ipari termelés volumene 16,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony szintet, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 16,2 százalékkal emelkedett. Javult a járműgyártás teljesítménye.
Márciusban az ipari termelés volumene 16,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony szintet, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 16,2 százalékkal emelkedett. Javult a járműgyártás teljesítménye.
A kínai járműeladások áprilisban már a tizenharmadik egymást követő hónapban nőttek éves összevetésben a járvány miatt tavaly tavasszal bekövetkezett visszaesés után.
Csarnoképítésbe kezd, gyártóberendezéseket vásárol és szervezetfejlesztést valósít meg a Magyar Multi Program keretében elnyert 500 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból és saját forrásból az elektronikai bérgyártást és kapcsolódó fejlesztéseket, szolgáltatásokat végző pécsi Z Elektronika Kft.
A második veszteséges évét zárta a 2020-as pénzügyi évvel a japán Nissan autógyártó és a folyó pénzügyi évre is veszteséget jelez előre, bár gazdálkodási mutatóinak javulása mellett az előző két évinél jóval kisebbet.
Több milliárd forintos beruházásokkal fejleszti tevékenységét Magyarországon az osztrák Gebrüder Weiss (GW) szállítmányozó és logisztikai cég – jelentette be Thomas Schauer, a GW délkelet-európai régiójának vezetője online sajtótájékoztatón.
Jelentősen csökkent a Thyssenkrupp német acél- és gépipari konszern vesztesége pénzügyi évének első felében.
A koronavírus-járvány ellenére 2020-ban a világon összesen 4,36 millió nagyhaszon-járművet gyártottak, öt százalékkal többet, mint 2019-ben. A régiók között vezet Ázsia-Óceánia (3,63 millió teherautóval), második Amerika (473 ezer teherautóval), harmadik Európa 225 ezer teherautóval. Íme, a tíz legnagyobb nagyhaszonjármű-gyártó a világon.
Azzal, hogy Gyulán épül az Airbus Helicopters Hungary alkatrészgyártó üzeme, Magyarország felkerül Európa légiipari térképére – mondta Lepsényi István, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszteri biztosa.
2020-ban a világon összesen 17,2 millió kisteherautót gyártottak, 16,1 százalékkal kevesebbet, mint 2019-ben. A régiók között vezet Amerika (10,22 millió kisteherautó), második Ázsia-Óceánia (4,65 millió kisteherautó), harmadik Európa, ahol 2,1 millió kisteherautót szereltek össze. Íme, a tíz legnagyobb kisteherautó-gyártó a világon.
Új e-kereskedelmi logisztikai raktárbázist nyitott több mint 13 ezer négyzetméteren a Trans-Sped komplex logisztikai szolgáltató Nagytarcsán.
A Toyota Motor japán járműgyártó 2250 milliárd jen (20,6 milliárd dollár) adózott eredményt ért el a március végével záródott pénzügyi évben, ami 10,3 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.
Hetzmann Bélát, a Rába Járműipari Holding Nyrt. igazgatóságának elnökét nevezték ki a győri székhelyű járműgyártói vállalat vezérigazgatójának május 8-i hatállyal – közölte a cég.
Az Audi Hungária Zrt. 3,8 milliárd forintból bővíti szerszámgyárát Győrben. A kormány 1,2 milliárd forinttal járul hozzá a fejlesztéshez, amely 700 munkahely megőrzését biztosítja.
Tovább növelte negyedéves eredményét és ennek tükrében megemelte éves eredmény-előrejelzését is a német Siemens AG gépipari konszern a honlapján közzétett jelentése szerint.
A Waberers International Nyrt. 2021. első negyedévében 142,3 millió euró árbevételt ért el, ami 18,1 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest, míg a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBIDTA) 7,9 százalékkal 16,6 millió euróra nőtt – közölte a szállítmányozó társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján első negyedéves jelentésében.
Jelentős mértékben növelte forgalmát és nyereségét az első negyedévben az Audi, a Volkswagen konszern prémium márkája, éves előrejelzésében azonban “óvatos optimizmussal” a tavalyinál nagyobb, de az első negyedévinél kisebb bevételarányos jövedelmezőség elérését tűzte ki célul.
Közel 9 milliárd forintos beruházással – ebből 3,6 milliárdos állami támogatással -, 120 új munkahelyet teremtve, hosszú távú stabilitást biztosító autóipari beruházást valósít meg Zalaegerszegen és Sárváron a Flex – jelentette be a zalai megyeszékhelyen Szijjártó Péter.
Copyright © 2026