Kutyának sem kell az orosz olaj
Oroszország 111,4 millió tonna kőolajat exportált az idei első hat hónapban, 11,8 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.
Oroszország 111,4 millió tonna kőolajat exportált az idei első hat hónapban, 11,8 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.
Júliustól négy ügyvezető igazgató irányítja a Bosch budapesti telephelyét. A Robert Bosch Kft. vezetői – Kemler András, Somogyi András, Szászi István és Vécsey Balázs – a Bosch-csoportnál új feladatokat ellátó Daniel Koriothot váltják, aki a Bosch-csoport magyarországi és Adria régiós vezetői posztja mellett korábban egy személyben látta el a budapesti vállalat irányítását.
A harmadik hullám korlátozásainak feloldása és a szolgáltató szektor helyreállása mellett szezonális tényezők is segítették júliusban a történelmi rekordnak számító foglalkoztatási szint elérését. Az MTI-nek nyilatkozó elemzők azonban arra is figyelmeztetnek, hogy a feszes munkaerőpiacon kibontakozó bérverseny inflációs kockázatokat is hordoz, miközben segíti a GDP növekedését.
Jelentősen romlott az üzleti hangulat az autóipar németországi szereplőinek körében az alapanyagok, főleg a csiphiány miatt – mutatta ki egy friss felmérés.
A Skoda anyagyárában legördült a gyártósorról a százezredik iV-modell – egy Enyaq. A cseh gépjárműgyártó a megnevezéssel azokat a modelleket jelöli, amelyek részben vagy teljesen elektromos hajtásrendszerrel működnek.
Sikerült megállapodni a Vitesco Technologies (VT) német autóipari céggel, hogy egy zöldmezős beruházás keretében Debrecenben új gyárat építsenek fel, amelyben csúcstechnológiájú autóelektronikai alkatrészeket fognak gyártani – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A bruttó hazai termék (GDP) volumene 17,9 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. Élen a járműipar.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében alakít ki műszaki bázist az AutoWallis-csoporthoz tartozó Sixt autókölcsönző, az 565 millió forintos beruházáshoz 282 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad a Külgazdasági és Külügyminisztérium – tájékoztatott az AutoWallis.
Hatezer milliárd forintot szánnak a következő években vasútfejlesztésre, a források kétharmadát a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére, egyharmadát pedig az úgynevezett “gördülő állomány”, vagyis a vasúti kocsik minőségi cseréjére fordítanák – mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Kőszegen a Homlok Építő Zrt. által rendezett gépbemutató szakmai napon.
A Continental 2022-től lehetővé teszi az újrahasznosított műanyagpalackokból származó újrafeldolgozott poliészter használatát. Az új fenntartható poliészter fonalat mechanikus eljárással nyerik ki a polietilén-tereftalát (PET) palackokból, és a gumiabroncs szövetvázának kialakítása során fogják felhasználni. Ezzel a hagyományos poliészter teljes mértékben kiváltható.
A Embraer Brazília egyik legnagyobb vállalata, Dél-Amerika vezető repülőgépgyártója. A mérnöki tudásközpont a Műegyetem közvetlen szomszédságában kezdi meg működését.
Drasztikusan csökkenteni kell a tengeri közlekedés okozta károsanyag-kibocsátást az Európai Unióban, ha az unió 2050-re karbonsemlegessé szeretne válni – állapította meg jelentésében az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökség (EMSA).
Közel másfél év óta először csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítménye augusztusban, mivel a koronavírus-járvány terjedését megakadályozó drasztikus intézkedések, a szűk ellátási keresztmetszetek és a nyersanyagok drágulása visszafogta a termelést.
Megfelelő ütemben halad a Rheinmetall-csoport és a magyar állam közös beruházásában megvalósuló harcjárműgyár építése Zalaegerszegen.
A Porsche az ázsiai igényeknek megfelelően bővíti fejlesztési és termelési kapacitását. Kis kapacitású helyi összeszerelő gyárat is létrehoz Malajziában, kibővítve a vállalat gyártási helyszíneit. Az itt készülő autók a helyi piaci igényeinek megfelelőek és kizárólag Malajziában lesznek elérhetőek.
Jelentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest – közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A Stellantishoz tartozó DS Automobiles 100 százalékban elektromos márkává válik, hogy elébe menjen az autóipart érintő gyökeres változásoknak. 2024-től minden új modellje elektromos lesz.
Copyright © 2025