A kínai export tartja életben az orosz járműlogisztikát

augusztus 25, 2023 0

Oroszország a kínai járműkivitel első számú célországává vált és éves szinten közel 500 százalékkal nőtt. A járműlogisztikai módok, a költségek és a kapacitás azonban kihívást jelentenek, ami új szállítási módszerekhez, többek között a konténerekben szállított autókhoz vezet.

Megszerzi az irányítást a mesterséges intelligencia?

augusztus 14, 2023 0

A mesterséges intelligencia (MI) számos iparágba belopakodik, természetesen már ott van az autóipari ellátási láncban is. Jó, hasznos ez nekünk, vagy féljünk tőle? Yossi Sheffi, az MIT mérnöki rendszerek professzora az Automotive Logistics szaklapban mérlegelte az előnyöket és hátrányokat.

Hatszorosára nőtt a Waberer’s nettó eredménye

augusztus 10, 2023 0

A Waberer’s International Nyrt. 175,9 millió euró árbevételt ért el a második negyedévben, ami 1,5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, nettó eredménye 2,5 millió euróról 15,1 millió euróra emelkedett – tette közzé a szállítmányozó társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az első féléves eredmények alapján a menedzsment megemelte a társaság eredményvárakozását (ebit) 33 millió euróról a 37-40 millió euró közötti sávba.

Raktárkomplexumot adtak át Debrecenben

július 19, 2023 0

Minél több logisztikai vállalkozás van nemzeti tulajdonban, annál erősebb az ország – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára Debrecenben. Menczer Tamás a Trans-Sped logisztikai vállalat új, 5100 négyzetméteres raktárkomplexumának bemutatóján azt mondta, a logisztikai szektor mintegy 300 ezer embernek ad munkát Magyarországon, és tavaly 300 millió tonna áru szállítását végezték el.

Fejlesztett a miskolci logisztikai szolgáltató

július 18, 2023 0

Több mint 380 millió forintos európai uniós támogatás segítségével fejlesztette komplex árufuvarozási és logisztikai szolgáltatását annak minőségének javításával a miskolci Szemerey-Plus Zrt. – tájékoztatott a társaság.

Átadták a kemecsei ipari parkot

július 2, 2023 0

A gazdasági növekedés fenntartásához is szükséges újabb beruházások egyik legalapvetőbb feltétele a megfelelő közlekedési és infrastrukturális adottságokkal rendelkező ipari parkok építése országszerte – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kemecsén.

Nyolcvan új munkahely jön létre Litéren

június 24, 2023 0

Az acélszerkezeti elemgyártással foglalkozó Termelés-Logistic-Centrum Kft. mintegy 21 milliárd forint értékű beruházása nyomán 80 új munkahely jön létre Litéren – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Logisztikai fejlesztés Dunaharasztin

május 11, 2023 0

A Raben Trans European Hungary 7,5 millió euró (közel hárommilliárd forint) beruházást hajtott végre Dunaharasztin, ahol a logisztikai átrakó raktári területet 75 százalékkal 7000 négyzetméterre bővítette. A holland gyökerű nemzetközi cégcsoport magyar részlegének új logisztikai létesítményét április végén adták át.

Lassabb növekedést jelez a márciusi beszerzésimenedzser-index

április 20, 2023 0

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke 55,3 pontra esett a februári 56,3-ról, eszerint a válaszadók az előző hónaphoz képest lassabb bővülési folyamatokról számoltak be – ismertette legfrissebb havi felmérésének eredményét a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

Nullázni akarja a logisztikai emisszióját az Audi

április 12, 2023 0

Az autóipar továbbra is számos fronton küzd az ellátási lánc zavarai ellen, kezdve az elektronikai alkatrészek folyamatos hiányával, az ukrajnai háborúval, a magas inflációval, valamint a szállítási kapacitás és a munkaerő kritikus hiányával. E tényezők hatását az S&P Global elemzői úgy becsülik, hogy 2021 januárja és 2023 februárja között 50 millió tervezett járművet nem gyártottak le, vagy nem szállítottak ki (ebből 19 milliót a félvezetőhiány miatt).

Jól megy a szállítmányozási vállalatnak

április 11, 2023 0

A Gebrüder Weiss Kft. 34,1 milliárd forint árbevételt ért el tavaly, 12 százalékkal többet az előző évinél – közölte a szállítmányozási és logisztikai vállalat.

Mobil robotokat választott a Valeo

március 30, 2023 0

A MiR autonóm mobil robotjai támogatják a szállítást a Valeo ablaktörlőket gyártó üzemében a lengyelországi Skawinában. A telepítést a krakkói Astor bonyolította le.

A Trans-Sped Kft. 270 új munkahelyet hoz létre országszerte

március 19, 2023 0

A Trans-Sped Kft. logisztikai szolgáltatócég nyolcmilliárd forintos beruházással 270 új munkahelyet hoz létre országszerte – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nagytarcsán.

Jelentősen drágul a közúti fuvarozás

március 16, 2023 0

A magyar közúti fuvarozók költségeit mutató Közúti Fuvarozási Árindex (KFX) a 2022-es rekordemelkedés után 2023-ban az infláció alatt, 8,2-9,6 százalékkal növekedhet, kérdés azonban, hogy az idén ebből mennyit tudnak áthárítani a cégek – mondta Lajkó Ferenc, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) logisztikai szakosztályának elnöke a közgazdasági társaság online szakmai rendezvényén.

Hatalmas beruházást jelentett be a Bosch Magyarországon

március 7, 2023 1

Csaknem 70 milliárd forintos beruházást jelentett be a Robert Bosch Power Tool Kft. Magyarországon, amelynek keretében 2024 végéig logisztikai központot hoznak létre, illetve bővítik a kéziszerszám- és akkumulátorgyártást Miskolcon – közölte a vállalat.

1 2 3 4 19