5 milliárd forintos beruházás Komáromban
Komáromban jelentette be a Foxconn elektronikai vállalat új beruházását Szijjártó Péter miniszter.
Komáromban jelentette be a Foxconn elektronikai vállalat új beruházását Szijjártó Péter miniszter.
A modern Mini sorozatgyártásának huszadik évfordulóját ünnepelve Károly herceg személyesen látogatott el a brit márka oxfordi otthonába, hogy megismerje a négykerekű egyéniségek mögötti embereket és hogy betekintést nyerjen a hosszútávon fenntartható sorozatgyártás folyamataiba, illetve fejlesztési innovációiba.
Beteg vagy hátrányos helyzetben lévő gyermekeket segítő alapítványokat támogatott a Hankook Tire Magyarország Kft. jótékonysági akciója, az ADJ program révén. A programban a vállalat a dolgozók számára nyújtott kedvezményes abroncsvásárlási lehetőséget köti össze a civil szervezetek támogatásával: a munkatársak által vásárolt abroncsok árának egy részét ajánlja fel jótékony célra. A Hankook munkatársai által tavaly megvásárolt abroncsok után a Hankook összesen 5 millió forintot tud eljuttatni a kiválasztott alapítványok számára.
Új probléma a hajódugó. Nem járna jól Németország, ha az alacsonyabb költségű távoli országokból hazatelepítenék (reshoring), vagy európai országokba telepítenék (nearshoring) a termelést a szállítási láncolatok stabilizálása érdekében – írta gyorselemzésében a müncheni ifo gazdaságkutató intézet.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium három beruházást is bejelentett Budapesten, a Hanon Systems Hungary Kft. befektetését ismertető sajtótájékoztatón.
Rohamosan nő világszerte az 5G előfizetések száma az Ericsson Mobility Report legfrissebb kiadása szerint, amely lemaradást állapít meg az ötödik generációs mobiltávközlési technológia európai terjedésében az Egyesült Államokhoz és a távol-keleti országokhoz képest.
Elkészült és már használatba is vették az autógyártók a zalaegerszegi járműipari tesztpálya autópálya-szakaszát – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter.
A globális csiphiány miatt ismét rövidített munkaidőt vezetett be a Daimler autógyártó két németországi üzemében.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly 3,4 milliárd euró árbevételt ért el az előző évi 3,6 milliárd euró után, az adózás előtti 41,6 millió euró nyereség elmaradt a 2019. évi 97,8 millió eurótól – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsdén közzétett 2020-as beszámolóban.
A Continental technológiai vállalat a piaci trendeknek és a cég globális stratégiájának megfelelően a szoftverfejlesztés területét, azon belül a fejlett vezetéstámogató rendszerek kutatási és fejlesztési tevékenységét bővíti Magyarországon. A Budapesten és Veszprémben megvalósuló befektetés keretében közel 70 új munkahelyet hoz létre a vállalat, magasan hozzáadott értékű, kutatási és fejlesztési (K+F) területeken. A több mint 4 milliárd forint összegű bővítéshez mintegy 1 milliárd forint támogatással járul hozzá Magyarország kormánya.
Az önvezető funkciótól kezdve az elektromobilitásig az autógyártás forradalmat él át. Hogyan alakítják át a gazdasági, politikai és technológiai tényezők az iparágat a következő évtizedben? Milyen hatással lesz mindez a beszállítók tevékenységére? A Deloitte stratégiai előrejelzése több lehetséges forgatókönyvet felvázol.
Legalább a jövő év közepéig tart a globális csiphiány, amely hátráltatja az autógyártást és veszélyezteti a fogyasztási célú technológiai termékek szállítását is – erre figyelmeztetett a világ egyik legjelentősebb elektronikai bérgyártója, a szingapúri székhelyű Flex.
Átadták a németországi Drezdában a Bosch új csipgyárát, a német technológiai óriáscég történetének legnagyobb beruházását.
Új magyar találmánnyal optimalizálhatják a gumiabroncsok kopását a logisztikai raktárak üzemeltetői. A kifejezetten tömör abronccsal szerelt targoncák számára kifejlesztett gumiabroncs-kopás jelző magyar szabadalom, amelynek ötlete a Zsolaka Kft. ügyvezető igazgatójához, Horváth Zsolthoz köthető. A fejlesztésnek köszönhetően az üzemeltetők jelentős mértékben racionalizálhatják a targoncák abroncsaira fordított összegeket.
“Kölcsönös kompromisszumokban” állapodott meg a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. a Vasas Szakszervezeti Szövetség Könnyűfémöntők Vasas Alapszervezet sztrájkbizottságával szerdán, így nem lesz sztrájk a hengerfejeket gyártó cégnél.
Az Audi Hungaria évente több mint 150 ezer autót gyárt, amelyek prémium minősége akár egy hajszálon is múlhat, ugyanis a vállalat lakkozójában az egyes karosszériákra felvitt rétegek – foszfátréteg, katódos merítőlakk, töltő-alapozó festék, bázisfesték és színtelen lakk – vastagsága mindössze körülbelül 120 µm, amely akár vékonyabb, mint egy emberi hajszál.
Az adókedvezmények megfelelő felhasználásával a kutatás-fejlesztési költségeik közel harmadát is megspórolhatják a hazai cégek – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az EY közös közleményben.
Copyright © 2025