Nőtt a világ acéltermelése
Nőtt a világ acéltermelése januárban a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) adatai szerint.
Nőtt a világ acéltermelése januárban a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) adatai szerint.
A világ 4. legnagyobb autóipari konglomerátuma, a Stellantis-csoport Magyarországra, Szentgotthárdra hozza az 1,6 literes benzinmotorok új generációjának gyártását.
Megkezdődtek a Mercedes-Benz új présüzemének építési munkálatai Kecskeméten. A gyár második présüzemében a tervek szerint 2022-ben kezdődik meg a termelés. A beruházás mintegy 200 munkavállalónak biztosít majd foglalkoztatást. A tavaly bejelentett kapacitásbővítés több mint 100 millió euróból valósul meg, a kivitelezés a tervek szerint halad, jelenleg már az alapozást előkészítő földmunkák folynak.
Európai uniós támogatással korszerűsíti gyártástechnológiáját, és új fémipari gyártó-szerelő csarnokot alakít ki a Pirazol Gyártó-kereskedő és Szolgáltató Kft. Salgótarjánban – közölte a kft.
A Leadec szakemberei az Audi Hungaria energiaellátásának biztosítása és létesítményeinek működtetése során elektromos üzemű szervizautóval közlekednek. Magyarország piacvezető ipari szolgáltató vállalata – hozzájárulva a szén-dioxid-semleges gyártáshoz – megkezdte flottája megújítását.
Okosvárost épít a Toyota a Fuji hegy lábánál, ahol új technológiákat tesztelnek például a robotika és a mesterséges intelligencia területén.
Az Audi Hungaria nem csak termékeinél és azok gyártása során törekszik a fenntarthatóságra, hanem a termeléshez szorosan kapcsolódó tevékenységek, mint például a logisztika területén is. Ennek szellemében vesz részt tesztjelleggel egy teljesen elektromos kamion a járműgyártás logisztikai folyamataiban.
A Ford leállítja a romániai Krajován található üzemét nyolc napra a járműgyártásban is használt félvezetők globális hiánya miatt – közölte a társaság.
A svájci tőzsdén jegyzett Georg Fischer (GF) szerszámgép-üzletága, a GF Machining Solutions (GFMS) magyarországi, romániai és bulgáriai terjeszkedését mostantól budapesti központtal irányítják, és létszámbővítést terveznek – közölte Szabó Gábor, a cég régiós vezetője az MTI-vel.
A következő tíz évben a magyar vasúti gördülőállomány fejlesztésére mintegy 2000, a közlekedési infrastruktúrára pedig hozzávetőleg 4000 milliárd forintot szán a kormány – közölte az innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen, a Metrans vasúti-közúti konténertermináljának bejelentése kapcsán.
A Volkswagen-csoport tovább erősíti képességeit az automatizált vezetési (AD) megoldások fejlesztése terén. A csoport Car.Software Organisation szoftvercége együttműködik a Microsofttal, hogy felhő alapú Automatizált Vezetési Platformot (ADP) építsen a Microsoft Azure-on, és számítástechnikai és adatátviteli képességét kihasználva még gyorsabban nyújtson automatizált vezetési élményt globális szinten. Az Azure-on futó ADP-vel a Car.Software Organisation növeli a fejlett vezetést támogató rendszerek (ADAS) és a személygépkocsik AD-funkcióinak fejlesztésének hatékonyságát a Volkswagen-csoport összes márkájában.
Két éve dolgozik a kormány a magyarországi hadiipar újraélesztésén, e szempontból hat területre osztották Magyarországot. A repülőgépipar központja Békéscsaba és Gyula lehet – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Békéscsabai Szakképzési Centrumban február közepén.
A romániai autógyártók egyesületének (Acarom) becslése szerint az idén várhatóan majdnem 500 ezer járművet fog gyártani Romániában a francia Renault tulajdonában levő Dacia és az amerikai Ford – közölte a Ziarul Financiar című gazdasági napilap.
A Ferzol Kft. 996,20 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a Széchenyi 2020 program keretében megjelent Ginop pályázaton, a támogatással fémmegmunkálási tevékenységéhez kapcsolódó kapacitásbővítő beruházást valósít meg, amellyel 30-40 új munkahelyet teremt – tájékoztatta Bíró Zoltán, a vállalat ügyvezetője az MTI-t.
A Mercedes-Benz autókat is gyártó Daimler nyeresége nőtt tavaly, jól reagált a pandémia okozta nehézségekre.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2020 negyedik negyedévében 1,038 milliárd forint adózott eredményt ért el, hatszor annyit, mint egy évvel korábban, éves szinten azonban 1,1 milliárd forintot meghaladó adózott veszteséget szenvedett el, szemben az egy évvel korábbi mintegy 571 millió forintos adózott eredménnyel – közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A Bosch-csoport a 2020-as üzleti évben a koronavírus-válság hatásai és a gépjárműgyártás visszaesése ellenére is pozitív eredményt ért el, a vállalatcsoport a technológiák és szolgáltatások vezető szállítójaként még a várakozásoknál is jobban teljesített.
Copyright © 2025