Együttműködik a BMW és a Debreceni Egyetem

július 16, 2023 0

A szakemberképzésre és a kutatás-fejlesztésre is kiterjedő együttműködési megállapodást írtak alá a Debreceni Egyetem (DE) és a BMW Group Gyár Debrecen vezetői az egyetemen.

Szegeden bővített a Lufthansa Systems

június 27, 2023 0

Bővítette szegedi részlegét a Lufthansa Systems Hungária Kft., három évvel az indulás után már több mint hatvanan dolgoznak a légiközlekedési informatikai vállalatnál a Tisza-parti városban – tájékoztatott a cég.

Átlagban havi nettó 398 ezer forintot keres a magyar

június 20, 2023 0

Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 577 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 398 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 16,5 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Döntéstámogatás mesterséges intelligenciával

június 13, 2023 0

A cégcsoportok vagy nagyvállalatok menedzsmentjét pénzügyi és jogi területen segítő üzleti intelligencia-alapú döntéstámogató rendszert fejlesztett a Talentis Consulting Zrt. a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóinak közreműködésével a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatásával – tájékoztatott a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.

Bokréta ünnep a ZalaZone-ban

június 1, 2023 0

A győri Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegen, a ZalaZone Parkban lévő járműipari tesztpályája mellett építi a tudományos és innovációs park előadóépületét, ahol május elején tartottak bokrétaünnepséget.

Krisztián Róbert a Magyar Suzuki vezérigazgató-helyetteseként folytatja

május 30, 2023 0

A Magyar Suzuki Zrt. Igazgatóságának ajánlása alapján a május végi közgyűlés úgy határozott, hogy június 1-jétől Krisztián Róbert tölti be az esztergomi gyártóvállalat vezérigazgató-helyettesi pozícióját. Urbán László, aki több mint 15 évig sikeresen látta el ezt a pozíciót, igazgatósági tanácsadóként folytatja munkáját.

Kollaboratív robotok segítik a pályaválasztást középiskolákban

május 24, 2023 0

Kollaboratív robotokat visz középiskolákba, valamint előadást tart a pályaválasztás előtt álló diákoknak a Promatech Célgépgyártó Kft. Az idén indított iskolalátogatási program célja, hogy betekintést nyújtson a tanulóknak az ipari automatizálás gyorsan fejlődő területére. A speciálisan ennek a korosztálynak készített bemutató átlép a frontális oktatás korlátain és valós példákon bemutatva, az emberrel együttműködő robotok mellett online kvíz segítségével teszi interaktívvá az előadást.

Új fázisban a győri Széchenyi István Egyetem innovációs parkjának fejlesztése

május 24, 2023 0

Új fázisához érkezett a Széchenyi István Egyetemen épülő Tudományos és Innovációs Park fejlesztése, a beruházásnak nagy szerepe lehet a felsőoktatás és a gazdaság minél szorosabb együttműködésében, s ezáltal a magyar gazdaság sikerében – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Győrben.

Ennyit keres átlagban a magyar

május 15, 2023 0

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 531 ezer 200 forint volt 2023 februárjában, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 366 ezer 400 forintot ért el. A bruttó átlagkereset 0,8, a nettó átlagkereset 1,2 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Közép-Magyarországon 2350 forint az átlag fizikai órabér

május 10, 2023 0

Az idén az első negyedévben 1779 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ez a szint 18,7 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1499 forintos értéket – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary közös közleményben.

Okoslabort adott át a Bosch Hatvanban

május 10, 2023 0

A legmodernebb, Ipar 4.0-s eszközökkel felszerelt labort adtak át a Hatvani Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban. A hatvani Robert Bosch Elektronika Kft., a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) és a Hatvani Önkormányzat együttműködésében kialakított labor lehetőséget ad a hallgatóknak, hogy megismerjenek ipari környezetben alkalmazott technológiákat és fejlesszék a digitális kompetenciáikat.

Járműipari szakképzési centrumot adtak át Debrecenben

április 30, 2023 0

Olyan szakképzésre van szükség, amely választ ad a gazdaság igényeire, ebben sikeres a debreceni régió – mondta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára Debrecenben.

Ágazati képzőközpontot adtak át Szekszárdon

április 22, 2023 0

Ágazati képzőközpontot adtak át Szekszárdon, a Tolna Megyei Szakképző Centrum (TMSZC) Ady Endre Technikumában, amelyet a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 270 millió forintos támogatásával hoztak létre.

1 2 3 4 5 38