Akcióban az audis önkéntesek

szeptember 26, 2017 0

Az Audi Hungaria Zrt. immár hagyományt teremtett azzal, hogy az önkéntesség jegyében minden évben munkatársai által kezdeményezett szociális projekteket valósít meg. A negyedik önkéntes napon több mint 500 audis munkatárs elkötelezett segítségével újultak meg győri és Győr környéki intézmények.

Nemzetközi járműipari beszállítói kiállítás a Hungexpón

szeptember 25, 2017 0

Októberben újra megnyitja kapuit a magyar és közép-kelet-európai járműipart bemutató komplex fórum, ahol az autógyártás teljes spektruma jelen van, a formatervezéstől a gyártásig, lehetőséget teremtve a meglévő kapcsolatok ápolására és új üzleti kapcsolatok építésére.

Ezek lesznek a jövő városi járművei

szeptember 25, 2017 0

A Bosch víziójában a városi elektromobilitás nem csupán a nagyobb méretről és hatótávolságról szól. A nagyvárosokban ugyanis egyikre sincs igazán szükség, a megtett távok általában rövidebbek, alig haladják meg a 40 kilométert naponta. Emellett a kisebb elektromos járművek könnyebben jutnak át a forgalmon, olcsóbb az üzemeltetésük, kisebb a zaj- és a károsanyag-kibocsátásuk, és nem utolsósorban a legszűkebb parkolóhelyekre is beférnek.

100 új magyar buszt vesz a honvédség

szeptember 25, 2017 0

A Zrínyi 2026 haderő fejlesztési program keretében, 2019-ig száz új, hazai fejlesztésű buszt vásárol a Honvédelmi Minisztérium a magyar hadsereg számára – jelentette be a […]

Hatékonyabbak a franciák, mint a németek

szeptember 25, 2017 0

A PSA-csoport üzemeiben hatékonyabb termelés folyik, mint az Opel/Vauxhall gyáraiban- mondta Carlos Tavares, az Opelt nemrég bekebelező PSA-csoport vezérigazgatója.

Képzési központot épít a Mercedes-Benz gyár

szeptember 24, 2017 0

8000 négyzetméteres képzési központ építése kezdődött meg Kecskeméten, elsősorban a duális képzésben résztvevő középiskolások és felsőoktatási hallgatók számára. A Mercedes-Benz Academy Kecskemét elsősorban a duális diákok, hallgatók számára nyit teret és a legkorszerűbb oktatási eszközöket biztosítja 2018 szeptemberétől. A Mercedes-Benz duális szakképzésben, szeptemberben 175 diák, főiskolai szinten további 40 hallgató kezdte meg tanulmányait.

Összeborul a Ford és a Mahindra

szeptember 24, 2017 0

Szándéknyilatkozatot írt alá stratégia együttműködés létesítéséről elektromos járműtechnológiai és mobilitási szolgáltatási területeken az amerikai Ford Motor Co. és az indiai Mahindra and Mahindra Ltd. – jelentette be közös közleménybe na két autógyár.

Jövőjéért küzd a ThyssenKrupp

szeptember 24, 2017 0

Egyesítené európai acélipari érdekeltségeit a ThyssenKrupp német iparvállalat és a Tata indiai vállalatcsoport acélgyártással foglalkozó tagja, a Tata Steel, a fúziós szándékot a napokban jelentették be.

A330 is készül Kínában

szeptember 24, 2017 0

Megkezdődött az Airbus európai repülőgépgyártó A330-as repülőgépeinek összeszerelése az észak-kínai Tiencsinben. A kínai városban gyártják 2008 óta az Airbus A320-as repülőgépeit is. Tervek szerint az A330-as típusból kezdetben havi egy készül, majd később havi kettő.

Vége az Air Berlinnek

szeptember 23, 2017 0

Feldarabolják a fizetésképtelen Air Berlin német légitársaságot és elosztják három versenytárs, a Lufthansa, az Easyjet és a Condor között – írta a Der Tagesspiegel című berlini lap.

1 millió forintot kapnak a dolgozók születendő gyermekeik után

szeptember 23, 2017 0

A Fémalk Fémöntészeti és Alkatrészgyártó Zrt. tulajdonosa 521 millió forintból épített üzemcsarnokot Erdőhorvátiban; a tulajdonos azért választotta a Borsod megyei települést, hogy megállítsa a község kiüresedését, amit saját vagyonából is támogat. A beruházáshoz a kormány 251 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott.

Szemetet tankolnak a brit repülők

szeptember 23, 2017 0

Együttműködésre lépett egy megújuló üzemanyagokat gyártó céggel a British Airways olyan hulladékfeldolgozók tervezésére és létesítésére, amelyek megújuló repülőgép-üzemanyagot állítanak elő háztartási hulladélből.

Az oroszoktól jön az új Pajero

szeptember 23, 2017 0

Az autópiaci forgalom növekedését nyugtázva két éves szünet után novemberben újraindítja a Pajero Sport modell gyártását Oroszországban a Mitsubishi.

5 tengelyen – biztos kézzel!

szeptember 22, 2017 0

Fantasztikus születésnapi programokkal várja a családokat a jubileumi „5 tengelyen-biztos kézzel!” vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági verseny.

Veszik a Skodát, mint a cukrot

szeptember 22, 2017 0

Augusztusban 86 100 új személygépkocsit szállított megrendelőinek a cseh Skoda autógyár. Ez éves szinten 6,7 százalékos (5600 autó) növekedés – közölte a Skoda Auto a honlapján.

A járműipar fokozza a japán exportot

szeptember 22, 2017 0

A gépjárművek és elektronikai termékek iránti külföldi kereslet növekedésére a japán export négy éve legnagyobb ütemben bővült augusztusban.

1 406 407 408 409 410 532