Tehetség gyár Debrecenben
TalentFactory kezdte meg a működését a BMW debreceni gyára duális szakképzési programja keretében – jelentették be a gyár és a város vezetői.
TalentFactory kezdte meg a működését a BMW debreceni gyára duális szakképzési programja keretében – jelentették be a gyár és a város vezetői.
Átadták a ZF Chassis Modules Hungary Kft. gyártócsarnokát Debrecenben: a német tulajdonú cég a Panattoni Hungary és az OTP Ingatlanbefektetési Alap együttműködésével megvalósult gyártócsarnokban a debreceni BMW-gyár számára környezetbarát technológiával készít futóműveket.
A BMW értékesítésének lendületet fog adni a következő évben az új termékportfólió, és ebben a magyarországi importőr várakozásai szerint nagy szerep jut az év második felében bemutatkozó innovatív Neue Klasse modellnek, amelyet a német járműgyártó új debreceni üzemében fognak gyártani.
A BMW debreceni gyárának épületei hamarosan elnyerik végső formájukat. 2023 áprilisában érte el legmagasabb pontját a gyár legmagasabb épülete. A 26 méter magas, háromszintes, 90 ezer négyzetméter alapterületű komplexum bokrétaavatója az egyike volt a tavalyi első mérföldköveknek. Kicsivel több mint egy évvel később pedig a legmodernebb technológiát képviselő festőüzem lesz a járműgyár elsőként beindított részlege.
Jövő tavaszra készül el teljesen a szenzorgyártó svájci Sensirion új debreceni gyártócsarnoka és raktárbázisa – mondta Ábrahám László, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezetője a beruházás bokrétaavató ünnepségén Debrecenben.
Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az érdeklődés a Debreceni Egyetem (DE) műszaki karának járműmérnöki képzése iránt – közölte az egyetem M. Tóth Ildikó sajtóközpontja annak kapcsán, hogy járműmérnök-hallgatókat fogadott a BMW helyi képzési központja.
A debreceni repülőtéren nyitott mérnöki irodát az Aero Space Power (ASP) Kft. – közölte a cég.
A BMW debreceni gyárának munkatársai birtokba vették a kommunikációs központot, és a Neue Klasse sorozatgyártására készülve immáron új helyszínen folytatják a közös munkát. Hans-Peter Kemser, elnök-vezérigazgató elégedett az építkezés előrehaladásával: „Néhány hónapon belül megkezdjük a Neue Klasse előszériás gyártását Debrecenben, új mércét állítva fel ezzel. Ez nemcsak az autóra, hanem az itteni folyamatokra is vonatkozik. A kommunikációs központ a rövid távolságokkal lehetővé teszi az emberek, valamint a technológiák közötti jó összhangot.” Az építészeti terveket és a megvalósítást teljes mértékben a BMW iFactory koncepciója alapján alakították ki.
A ZF német autóipari beszállító 24 milliárd forintos beruházással több mint 300 új munkahelyet hoz létre Kecskeméten és Debrecenben.
Továbbtanulás előtt álló nyolcadikos diákoknak rendeztek járműipari nyílt napot a BMW debreceni gyárában, a vállalat nemrég elkészült képzőközpontjában tartott rendezvényre mintegy ezer fiatalt vártak.
A Las Vegasban az év elején rendezett szórakoztató elektronikai kiállítás után Magyarországon, Debrecenben mutatta be új tanulmányautóját a BMW Group. A BMW i Vision Dee-t három napon át tekinthették meg az érdeklődők a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ előterében.
Képzési központot nyitott Debrecenben a BMW. A legkorszerűbb infrastruktúrával felszerelt, közel 6500 négyzetméteren elterülő létesítményben a BMW-gyár munkavállalói és a duális szakképzési programjában résztvevő leendő munkatársai szerzik meg az ahhoz szükséges ismereteket, hogy az új modellgeneráció első példányai az utakra gördülhessenek 2025-ben.
Befejeződött a szóló autóbuszok cseréje Debrecenben, a gyártó Inter Tan-Ker Zrt. mind a 69 járművet leszállította, és átadta az üzemeltető DKV Debreceni Közlekedési Zrt.-nek – jelentették be az utolsó tíz Mercedes-Benz Conecto autóbusz átadásán.
A tavalyi csaknem 349,5 millió forint után az idei első fél évben meghaladta a 448 millió forintot a debreceni Trans-Sped Kft. adózott eredménye – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett beszámolóban.
Elkészült a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kapcsolódó vasúti infrastruktúra-fejlesztések első üteme, így megindulhat a projekt második szakasza, amelynek nyomán létrejön Kelet-Európa egyik legnagyobb ipari intermodális terminálja – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a helyszínen.
Az épülő BMW-gyár Debrecenben július 17-én. A BMW Group 400 hektárnyi területen építi fel az autógyárat, amely évente mintegy 150 ezer gépkocsi gyártására lesz képes. A termelés 2025-ben kezdődik, itt készül majd a tisztán elektromos meghajtású modellek számára kifejlesztett NCAR architektúrára épülő Neue Klasse modellgeneráció első tagja. A mintegy 400 milliárd forintos beruházással több mint ezer új munkahely jön létre a városban.
Minél több logisztikai vállalkozás van nemzeti tulajdonban, annál erősebb az ország – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára Debrecenben. Menczer Tamás a Trans-Sped logisztikai vállalat új, 5100 négyzetméteres raktárkomplexumának bemutatóján azt mondta, a logisztikai szektor mintegy 300 ezer embernek ad munkát Magyarországon, és tavaly 300 millió tonna áru szállítását végezték el.
Copyright © 2025