Dióda lézerközpontot alakítottak ki Kecskeméten

augusztus 3, 2021 0

Befejeződött a kutatás-fejlesztési és oktatási célokat egyaránt szolgáló, több mint félmilliárd forint európai uniós támogatásból megvalósuló dióda lézerközpont kialakítása a Neumann János Egyetem bázisán Kecskeméten – közölte az oktatási intézmény.

15,2 milliárd forint volt a kecskeméti Mercedes-gyár nyeresége

június 16, 2021 1

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly 3,4 milliárd euró árbevételt ért el az előző évi 3,6 milliárd euró után, az adózás előtti 41,6 millió euró nyereség elmaradt a 2019. évi 97,8 millió eurótól – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsdén közzétett 2020-as beszámolóban.

Íme, az első magyar villanyautó!

április 19, 2021 1

A Mercedes-Benz bemutatta az EQB modellt, amely a globális piacra viszont a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában készül. Az EQB az első magyar sorozatgyártású teljesen elektromos jármű, amely jól kiegészíti a konnektoros hibrid hajtásláncokkal felszerelt CLA és CLA Shooting Brake, illetve a néhány héttel ezelőtt indult konnektoros hibrid A-osztály gyártási portfólióját, amely a németországi Rastattban található gyár mellett hazánkban is készül.

Jó évre számít a kecskeméti Mercedes-Benz

április 2, 2021 1

A világjárvány ellenére jelentős létszámbővítéssel, új modellek bemutatásával, valamint új sorozatgyártások elindításával jó évre készül a Mercedes két magyarországi cége.

Ezek az év beszállítói

március 22, 2021 0

A Járműipar autóipari szakmai magazin és az Autószektor autós portál az Autós Nagykoalíció közreműködésével 2020-ban is meghirdette az Év Beszállítója 2021 versenyt. Azok a Magyarországon termelő, fejlesztő vagy szolgáltató autóiparban érdekelt vállalatok nyerhetik el ezt a kitüntetést, amelyek az adott évben, tehát 2020-ban komoly beruházást, létszámbővítést és fejlesztést hajtotta végre Magyarországon. A szerkesztőségek a megkérdezett autógyárak, illetve autógyártók ajánlásaival a következő vállalatoknak ítélték az Év Beszállítója 2021 díjat: Bridgestone Tatabánya Kft., Continental Automotive Hungary, Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., Salgglas Zrt., SEG Automotive Hungary Kft.

Fejleszt a kecskeméti német beszállító

március 10, 2021 0

A német központú, vonóhorgokat gyártó ACPS Automotive Kft. 832 millió forint összegű fejlesztéséhez a magyar kormány 274 millió forint támogatást biztosít.

Amerikában terjeszkedik a kecskeméti beszállító

március 9, 2021 1

Az utánfutók alkatrészeit gyártó Autóflex-Knott Kft. Kecskeméten modernizálja, az Amerikai Egyesült Államokban pedig megkezdi gyártási tevékenységét, a kormány mindkettőhöz támogatást nyújt – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Kecskeméten.

Megint leáll a kecskeméti gyár

január 20, 2021 1

A beszállítói nehézségek okozta alkatrészhiány miatt január 20-tól tíz napra ismét leáll a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

Jut magyar állami pénz az indiai beszállítónak is

január 1, 2021 2

Az indiai tulajdonú, autóipari Samvardhana Motherson Group (SMG) 5,6 milliárd forintból fejleszti győri, mosonmagyaróvári, mosonszolnoki és túrkevei telephelyeit, Kecskeméten pedig új üzemcsarnokot épít. A beruházáshoz a magyar kormány 2,1 milliárd forint támogatást biztosít – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Kecskeméten.

Leállás a kecskeméti autógyárban

november 6, 2020 1

A szokásos téli termelési szünetet várhatóan december 18. és 2021. január 17-e között tartja a kecskeméti Mercedes-gyár és előre tervezetten októberben is szünetelt néhány napra a gyártás – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

Egy hétre leáll a kecskeméti gyár

július 25, 2020 0

Előre tervezetten egy hétre leáll a termelés augusztusban a kecskeméti Mercedes-gyárban – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

Április 28-án újraindul a kecskeméti autógyár

április 23, 2020 0

A Mercedes-Benz kecskeméti gyárban április 28-tól fokozatosan újraindul a termelés, először egy műszakban folyik majd a munka. A gyártás újraindításánál szigorú, minden munkatársra érvényes higiéniai és egészségvédelmi intézkedéseket vezetnek be, a munkatársak védelme és a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében – közölte a cég.

Leáll az európai járműipar

március 18, 2020 0

A koronavírus-járvány elleni védekezés miatt kialakult nemzetközi helyzet és az alkatrészellátásban mutatkozó bizonytalanság miatt a tervek szerint hétfőtől leáll a termelés az Audi Hungaria Zrt. győri gyárában is.

A kecskeméti gyárnak köszönheti hazai sikerét a Mercedes

január 16, 2020 0

A Kecskeméten készülő autók jelentős mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy tavaly értékesítési csúcsot dönthetett belföldön a Mercedes-Benz – közölte a gyártó magyar kereskedelmi leányvállalata a tavalyi autóeladási adatok alapján.

1 2 3 4 6