2020-tól elektromos autókat árul Kínában a Toyota
A Toyota 2020-tól kezdi meg az elképzelések szerint helyben gyártott elektromos autók értékesítését Kínában – jelentette be a kantoni autószalonon a japán autóipari konszern.
A Toyota 2020-tól kezdi meg az elképzelések szerint helyben gyártott elektromos autók értékesítését Kínában – jelentette be a kantoni autószalonon a japán autóipari konszern.
A Toyota bemutatta a jövő autóbuszát, a melléktermékként csupán tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás Sorát. A Toyota azt tervezi, hogy 2018-ban megkezdi a tanulmányon alapuló sorozatgyártású autóbusz forgalmazását: az első széria várhatóan több mint 100 járműből áll majd, amelyek a japán fővárosban állnak szolgálatba a 2020-as tokiói olimpiai és paralimpiai játékokon.
Javította éves profit-előrejelzését a Toyota japán autógyártó, amely a napokban hozta nyilvánosságra az április 1-jén kezdődött 2018-as pénzügyi évének első féléves, illetve második negyedéves eredményeit tartalmazó gyorsjelentést.
A Toyota új, ikonikus taxit tervezett Japán számára, amelynek klasszikus karosszériája alatt forradalmi, gáz-hibrid erőforrás bújik meg. A felhasználóbarát, JPN Taxi elnevezésű új generációs taxi a japán vendégszeretet szellemiségét testesíti meg. Az alacsony és sík padlóval és széles nyílást feltáró tolóajtóval ellátott autót úgy tervezték, hogy harmonikusan illeszkedjen a nagyvárosi környezetbe, ám formájáról és mélykék fényezéséről első pillantásra nyilvánvalóvá váljon, hogy ez egy taxi. A gazdag biztonsági alapfelszereltségben a Toyota Safety Sense C rendszer és hat SRS légzsák is szerepel.
A Volkswagen új termékstratégiája az ázsiai tömegtermelő autógyárak helyett már az elektromos autókat gyártó amerikai Teslát tekinti legnagyobb ellenfelének a finanzen.net hírportál német Automobilwoche lapot idéző beszámolója szerint.
A Toyota és a Hitachi bejelentette, hogy közösen dolgoznak egy eddigieknél hatékonyabb, a dolgok internetén (IoT) alapuló gyártástervezési modell kifejlesztésén.
Tíz éven keresztül mintegy kétszáz vállalatnak szállított valótlan minőségi bizonyítvánnyal rendelkező termékeket a Kobe Steel – jelentette be a cég.
A svájci Autoneum és a japán Nittoku, valamint a szintén japán Toyota Boshoku egy szinttel szorosabbra fűzte együttműködését és közös kutatás-fejlesztési társulást hívott életre hangszigetelő megoldások kidolgozására.
A Toyota 373,8 millió dollárt ruház be amerikai üzemeibe az Indiana államban készülő Highlander Hybrid gyártásának támogatására. Ezzel a világ vezető prémium hibrid autómárkáját, a Lexust is jelző japán autógyártó most először gyárt majd hibrid hajtásláncokat az Egyesült Államokban.
Sok márka kihagyta az idei Frankfurti Autószalont, sokan pedig már előzetesen bejelentették újdonságaikat. A látogatók idén minden eddiginél több elektromos, illetve hibrid járművet tekinthetnek meg, 228 világpremier lesz látható, a szalon szeptember 24-ig látogatható. Biró Boró képeivel a Dacia, a Renault, a Toyota és a Hyundai standjára tekinthetünk be.
Négy japán vállalatból három a gazdasági teljesítmény javulására számít az év hátralévő részében a Kyodo hírügynökség által végzett felmérés szerint.
Közös összeszerelő üzemet létesít a Toyota és a Mazda az Egyesült Államokban 1,6 milliárd dolláros beruházással az elektromos járműtechnológiai fejlesztési céllal létesített részvénycserés együttműködésük keretében – jelentette be közösen a két japán autógyár.
A vártnál kevésbé csökkent a Toyota működési eredménye a június 30-án véget ért három hónapban; a japán autógyártó a gyengébb jenre hivatkozva 16 százalékkal emelte a 2018-as pénzügyi évre vonatkozó eredmény prognózisát.
Szerényen emelkedett a forgalomba állított új személygépkocsik száma júniusban Európában, a Fiat Chrysler (FCA) és a Toyota erősen növelte eladásait, miközben a régió öt legnagyobb piaca vegyes képet festett.
Kockázati tőkebefektető alapot hozott létre a Toyota 100 millió dollár alaptőkével startup-vállalkozások finanszírozására négy, az autóipar szempontjából kulcsfontosságú technológiai területen a Nikkei gazdasági lap beszámolója szerint.
Tavalyhoz hasonlóan a Google volt idén is a világ legértékesebb márkája – derült ki a Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat “Brandz Top 100” felméréséből. Az autógyártók között továbbra is a Toyota vezet a BMW és a Mercedes-Benz előtt.
Tizenegy piaci szereplő összefogásával jön létre az új közös vállalat, amely támogatja a Japánban stratégiai pontokon létesített hidrogén töltőállomások építését, szélesebb vásárlói kör számára téve elérhetővé a teljesen zöld, zéró károsanyag-kibocsátást jelentő hidrogén üzemanyagcellás autózást.
Copyright © 2025