Ilyen durva lesz a jövő BMW-je?

Január 7-10. között a BMW Group a személyes mobilitás élményének jövőbe mutató megközelítését mutatja be a Las Vegas-i Szórakoztató Elektronikai Kiállításon (CES – Consumer Electronics Show). A bajor prémiumgyártó idén a #ChangeYourPerception hashtag alatt fogja össze a közösségi médiában a négynapos eseményen bemutatott újdonságait.

Idén a BMW Group CES-standjának egyik fénypontja a BMW i Interaction Ease tanulmányautó lesz, amely abba a jövőbe enged idő előtti betekintést, amelyben a mindennapokat automatizált járművezetés teszi egyszerűbbé és könnyebbé. A koncepció tervezői szándékosan elnagyolták a modell karosszériáját, hogy a figyelmet kizárólag az utastérre összpontosítsák: az ajtók mögött olyan atmoszféra fogadja a bajor prémiumgyártó ügyfelét, amely már menet közben is az úti célba érkezés érzését erősíti, miközben az utas és az autó között egy végtelenül intuitív, szinte már-már emberi kapcsolatot alakít ki.

A koncepció leginnovatívabb funkciója a tekintetfelismerő rendszer. A BMW i Interaction EASE mesterséges intelligenciája észreveszi, ha a bajor prémiumgyártó ügyfele hosszasan néz egy, az autó környezetében található objektumot, amelyről így azon nyomban fontos és érdekes információkkal szolgál. A Las Vegas-i Szórakoztató Elektronikai Kiállítás 2020-as felvonásán a BMW Group ráadásul azt is bemutatja, hogy mennyire közel vannak az ilyen és ehhez hasonló innovációk a tömegtermeléshez: a rendezvényen kiállított két darab BMW X7 modellbe olyan luxus színvonalú foteleket építettek be, amelyek az elkövetkező években sorozatgyártásban is visszaköszönhetnek.

Las Vegasban a BMW harmadik újításaként a BMW i3 Urban Suite mutatkozik be a nagyközönség előtt. Az innovatív prémium kompakt kipróbálható formában tárja a látogatók elé a mobilitás utaskényelemre összpontosító élményét. Hogy ezt kidolgozzák, a bajor prémiummárka tervezőmérnökei teljesen átalakították a sorozatgyártásban kínált BMW i3 modellt, egyedül a vezetőülést és a műszerfalat hagyták érintetlenül. Az utastér így egy hangulatos boutique hotel magával ragadó atmoszféráját öltötte magára. A jövőbe mutató prémium kompakt 20 példánya ráadásul a 2020-as kiállítás négy napja alatt munkába is áll Las Vegas utcáin: bárki, aki szeretné kipróbálni a koncepció által kínált mobilitási élményt, egy speciális alkalmazáson keresztül megrendelheti a BMW i3 Urban Suite modellekből álló flotta egyik képviselőjét, amely sofőrrel a helyszínre érkezik és az utast a kívánt úti célba szállítja. A dizájnerek célja az volt, hogy egy olyan csábító utasteret alakítsanak ki, amelyben az utas kivételesen jól érzi magát, kiváló kikapcsolódási lehetőségeket kínál, megnyugtat, igény esetén pedig pihentető környezetben szórakoztat is. A tervezőmérnökök többek között egy nagyméretű, kényelmes fotelt, egy puha lábtartót, 5G sebességű járműkapcsolati megoldásokat, egy tetőről lenyíló, lapos kijelzőt és egy innovatív Sound Zone rendszert építettek be a modellbe. Utóbbi aktiválásával a BMW ügyfelei a külvilág összes zaját kiszűrhetik az utastérből.

bmw ces

A 2020-as Las Vegas-i Szórakoztató Elektronikai Kiállításon bemutatott három újdonsággal a BMW Group ismét kézzelfogható technológiai fejlődést ad rajongói kezébe, mialatt az 5G sebességű járműkapcsolati megoldások a bajor prémiumgyártó modellpalettáján is fontos szerephez jutnak. 2021-ben a járműtechnológiai zászlóshajóként debütáló BMW iNext már 5G sebességű járműkapcsolati megoldásokkal felvértezve érkezik meg az utakra, amellyel a müncheni központú vállalatcsoport a világ első olyan prémiumautó-gyártójává emelkedik, amely sorozatgyártásban kínálja ügyfeleinek a világ leggyorsabb mobilkapcsolati sebességét. A Las Vegas-i Szórakoztató Elektronikai Kiállítás külső helyszínén a BMW egy BMW i3 és egy okostelefon segítségével élőben mutatja be, hogy az 5G sebességű járműkapcsolati megoldások miként emelik új szintre a közlekedés biztonságát.