A magyar beszállítók nem örülnek annyira az elektromobilitás forradalmának

Az elektromos autózás előretörése gyorsabb ütemben zajlik, mint korábban várták, az átállás pedig az itthoni gyáraknak könnyebb, a beszállítóknak viszont nehezebb feladat – szól az iparági szakértők helyzetértékelése, amelyet a Világgazdaság ismertetett.

A beszállítók főként a keresleti oldalra figyelnek, és nem a szigorodó szabályozásokra. Közülük csak azok lehetnek optimisták, amelyek képesek alkatrészeket szállítani az elektromos járművekhez. Biztató, hogy a közép- és kelet-európai részesedés eddig is emelkedett az autóipari termelésben, és ez a trend az elektromosítással folytatódik.    Az új technológiákra való átállás, főképp az elektromos autózás előretörése, sokkal gyorsabb ütemben zajlik, mint azt korábban várták – erről Nyírő József, a Magyar Járműalkat részgyártók Országos Szövetségének (Majosz) elnöke beszélt járműipari cégek vezetőinek. Úgy fogalmazott, hogy a trendet minden magyarországi ágazati szereplőnek tudomásul kell vennie.

Rózsa Tamás, a Top Tier Consultants stratégiai tanácsadó társaság vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy csak azok a vállalatok tekinthetnek optimistán a jövőbe, amelyek képesek alkatrészeket szállítani az elektromos járművekhez.    A figyelmeztetések nem alaptalanok, egymást érik azok az üzleti és politikai döntések, amelyek felgyorsítják a villanymeghajtás elterjedését, egyúttal a kizárólag belső égésű konstrukciók piacvesztését.    Rózsa Tamás szerint a magyarországi gyárak sorsát alapvetően a csoportszintű elektromosítási tervek határozzák meg, ebben jól áll a VW égisze alá tartozó Audi, a Daimler és a Debrecenben új egységet megvalósító BMW is. A Suzukira már ráférne az erősítés. Az esztergomi üzemre is igaz, hogy az átkalibrálása legfeljebb néhány százmillió euróból kivitelezhető lenne, ám a japán márka portfóliójából egyelőre hiányzik az átütő termék. A szakértő nem a hazai gyárakért aggódik – a PSA tulajdonában lévő, csak benzinmotorokat készítő szentgotthárdi Opel termelését is kiszámíthatónak látja középtávon -, hanem a beszállítói kör miatt, amely elsődlegesen a keresleti oldalra figyel, és nem a szigorodó szabályozásokra, és kockázatosnak látja felültervezni az elektromos járművekhez kapcsolódó kapacitásait. “Pedig aki nem vesz részt az e-autók alkatrészeinek beszállításában, az kiszorul a piacról. Ez az üzenet mintha nem ment volna át” – szögezte le.