5 milliárd forintos beruházás Komáromban

Komáromban Foxconn
Komáromban jelentette be a Foxconn elektronikai vállalat új beruházását Szijjártó Péter miniszter.

A miniszter a tárca közleménye szerint kiemelte: a világjárvány nemhogy lelassította, hanem még fel is gyorsította a magyar gazdaság dimenzióváltását, mivel számos beruházás a legfejlettebb és legmodernebb informatikai technológiákat hozta Magyarországra az elmúlt időszakban. Az elektronikai ipart kiszolgáló beruházásoknak hála, sikerült jelentős mértékben lerövidíteni a beszállító láncokat, amivel Magyarország erős és fontos szereplővé tudott válni az iparágban – közölte.

A beruházásról szólva Szijjártó Péter elmondta, hogy ismét egy keletről érkezett beruházó újabb magyarországi fejlesztését jelentheti be, hiszen a Foxconn csoport tagja a Cloud Network Technology Kft., ami egy 5 milliárd forintos beruházást hajt végre Komáromban. Ennek nyomán a cég foglalkoztatotti létszáma eléri a 600-at, valamint 17 ezer négyzetméterrel növeli a raktárkapacitási területét, aminek nyomán a vállalat újabb megbízásokat tud teljesíteni a legnagyobb elektronikai cégek irányába.    Mindehhez a kormány 1 milliárd forintos támogatást biztosít – mondta el a miniszter. Hozzátette: “a Foxconn-dolgozók több mint 90 százaléka már be van oltva, ebből fakadóan a vállalat zavarmentesen tudott üzemelni még a világjárvány legnehezebb időszakában is”.

 

1 Comment on 5 milliárd forintos beruházás Komáromban

Comments are closed.