Beültünk a Volkswagen Tayronba

október 24, 2024 0

Ha azt gondolták, hogy nem fér már el újabb SUV a Volkswagen európai palettáján, tévedtek. Itt a Tayron, a korábban Tiguan Allspace néven ismert, felárért hétüléses kivitelben is kapható szabadidő-autó. Megnéztük, beleültünk, de vezetni még nem vezethettük.

Az Alstom forgóvázainak harmadát Magyarországon gyárthatja

október 20, 2024 0

Néhány éven belül a mátranováki telephely biztosíthatja az Alstom globális forgóvázkeret-gyártási kapacitásának harmadát – mondta Balázs Gáspár, az Alstom magyarországi működéséért felelős vezérigazgatója a Magyar Vasút 2024 vasútszakmai konferencián a cég közleménye szerint.

Még mindig nagyon veszik a magyarok a kínai autókat

október 18, 2024 0

Jelentősen felfutott a kínai autók értékesítése – az első kilenc hónapban közel 2,5 ezer kínai autó talált gazdára. A márkák között vezet az MG (1310 eladott autó), az újonnan érkező BYD a második 1025 értékesített kocsival, harmadik a haszonjárműveket forgalmazó Cenntro 56 autóval. Hamarosan bővül a statisztika az Omoda, a Jaecoo, a DFSK és a Seres kínai márkák újonnan forgalomba helyezett modelljeivel.

Már több mint 10 ezer magyar Suzukit vettek idén itthon

október 17, 2024 0

2024 első kilenc hónapjában 89 ezer 52 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 7,3 százalékkal többet (6036 autó), mint 2023-ban. A forgalomba helyezett személyautók és buszok mintegy 12 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok. A prímet az esztergomi Suzukik viszik, hozzájuk képest elhanyagolható a többi autógyártó hazai jelenléte.

Top 132 – Ezek a magyarok kedvenc kocsijai

október 16, 2024 0

A Datahouse adatai szerint 2024 első kilenc hónapjában 107 ezer 445 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 9,3 százalékkal többet (9104 jármű), mint 2023-ban. A márkák között első a Toyota (13 ezer 950 jármű), második a Suzuki (11 ezer 936 jármű), harmadik a Ford jelentősen lemaradva (9805 autó), negyedik a Volkswagen (8240 jármű), ötödik a Skoda (7787 jármű). A modellek versenyében az Év Magyar Autója 2025 díjra jelölt esztergomi Suzuki Vitara vezet, második a szintén hazai Suzuki S-Cross, szorosan mögötte harmadik az örök toplistás, Magyar Év Autója 2025 díjra jelölt Skoda Octavia.

Párhuzamos közlekedés

október 15, 2024 0

„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció népszerű figyelemfelhívó-oktató sorozatának októberi témája a többsávos utak biztonságos használata.

A Magyar Suzukinál értéket teremtünk

október 14, 2024 0

Mi a fontosabb egy pályafutása elején járó szakembernek: a magas fizetés, a továbbképzési lehetőségek, a biztonságos és inspiráló munkakörnyezet, a jó kollégák, vagy az izgalmas feladatok? Szerencsés az, aki egy helyen megtalálja mindezt. A Magyar Suzuki mérnöke úgy érzi, az esztergomi autógyártónál megtalálta a számítását.

Volkswagen Passat teszt: nem hibrid, mégis 4,7 litert fogyaszt és kimegy a világból

október 12, 2024 0

A Volkswagen Passat a világszerte több mint 34 millió eladott példányával jelenleg a három legkelendőbb Volkswagen egyike a Tiguan és a Polo mellett. Európában 2022 óta kizárólag kombi változatban kínálják – nagy népszerűséggel: Németországban például a Passat Variant 2023-ban közel 46 ezer új forgalomba helyezéssel az első számú középkategóriás autó volt. Dízelmotorral teszteltük.

Nagysebességű oválpálya-elemet építenek a járműipari tesztpályán

október 11, 2024 0

Várhatóan 2025 tavaszára készül el teljes egészében a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó ZalaZone járműipari tesztpálya új része, a nagy sebességű oválpálya-elem, amelyen óránként 250 kilométeres sebességig tudnak teszteket végezni a szakemberek – jelentette be a Humda Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség.

Rontotta előrejlzéseit a Stellantis

október 8, 2024 0

A Stellantis francia-olasz autógyártó rontotta több pénzügyi mutatójára vonatkozó előrejelzését a folyó évre a globális autóipar helyzetének romlása és a kínai verseny fokozódása miatt.

1 2 3 4 5 6 548