Lelép a ZF első embere
Tovább tart a vezetőségi válság a világ második legnagyobb beszállítójánál. Az igazgatóság elnöke után távozik a vezérigazgató Stefan Sommer is.
Tovább tart a vezetőségi válság a világ második legnagyobb beszállítójánál. Az igazgatóság elnöke után távozik a vezérigazgató Stefan Sommer is.
Átadta a Schmitz Cargobull az utolsó pótkocsit a Waberer’s számára a 2017-ben megrendelt szériából, a hatszázadik Mega típusú eszköz leszállítását a két cég vezetői közösen ünnepelték a pótkocsigyártó németországi komplexumában.
Várhatóan meghaladja a 170 milliárd forintot a Videoton Holding Zrt. 2017-es konszolidált árbevétele – jelentette be a vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója a cég székesfehérvári évzáró rendezvényén, ahol az is elhangzott: 2018-ban 12 milliárd forint értékű beruházást hajt végre a vállalat.
A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. csatlakozott a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesületéhez (JAF).
Együttműködési megállapodást írt alá a Szent István Egyetem (SZIE) és a Continental cégcsoporthoz tartozó ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.
A Delphi kettévált. A technológiai vállalat biztonságos, környezettudatos és összekapcsolt megoldások széles portfólióját nyújtja globális ügyfelei számára Aptiv néven. A hajtásrendszerek üzletág a továbbiakban Delphi Technologies néven működik tovább. A vállalat hazai gyárai, az 1991 óta termelő szombathelyi és a 1999-ben alapított, a Delphi által 2002-ben átvett tatabányai gyár mostantól nem Delphi, hanem Aptiv.
A legnagyobb Mini teljes értékű családi autó, amellyel bárhová megyünk is, kilógunk a sorból. Ez hatványozottan igaz az elektromos motorral is kiegészült hibrid változatra.
Villanymotor-gyártó együttműködésre lép a francia PSA konszern és a japán Nidec Corporation a PSA bejelentése szerint.
A következő két-három évben akár 50 százalékkal nőhet a japán működőtőke-befektetések (FDI) értéke Magyarországon – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára telefonon az MTI-nek.
Bajban van a ZF Friedrichshafen, a vállalat vezetése stratégiát érintő vitába keveredett a tulajdonosokkal, a konfliktus miatt lemondott a nagyvállalat felügyelőbizottságának elnöke, Giorgio Behr.
Befejezte a termelést november 30-án az autó üléshuzatokat gyártó Lear Corporation Hungary Kft. móri üzeme – tájékoztatta a vállalat helyi szakszervezetének elnöke az MTI-t.
Újabb, 1200 négyzetméteres üzemcsarnokkal bővül a bőrbevonatú autóalkatrészeket gyártó bonyhádi kft. üzeme, a létesítmény alapkövét november 30-án helyezték el a bonyhádi ipari parkban.
Megerősítette a dél-koreai SK Innovation Zrt., hogy Magyarországon építi fel elektromos autókban használható lítium akkumulátorokat gyártó üzemét, és hozzátette, hogy a beruházásra 840,2 milliárd dél-koreai vont (jelenlegi árfolyamon valamivel több mint 200 milliárd forintot) szán.
Újabb vállalattal gyarapodott a termékeiket valótlan minőségi adatokkal ellátó japán vállalatok listája: fennakadt a szűrőn a Toray Industries alapanyag gyártó konszern egyik leányvállalata is.
A hálózatba kapcsolt autók piaca 2020-ra nagyságrendileg 151 milliárd dolláros üzlet lesz, ebből az NNG és a Vodafone is kivenné a részét.
A német járműgyártók nagy valószínűséggel rekordszámú autót készítenek idén és a termelés jövőre tovább bővül az ázsiai keresletnövekedés hatására – vélte a Német Autóipari Szövetség (VDA) elnöke.
Az SGL Group bejelentette, hogy folyamatosan felvásárolja a BMW részesedését a két cég közös vállalatában, az SGL ACF-ben.
Copyright © 2026