Két autót nevezett a Honda
A Honda idén a kis szabadidő-autók kategóriában az új HR-V modellt indítja a Magyar Év Autója 2022 díjért. Az Év Zöldautója 2022 díjért a Honda e küzd.
A Honda idén a kis szabadidő-autók kategóriában az új HR-V modellt indítja a Magyar Év Autója 2022 díjért. Az Év Zöldautója 2022 díjért a Honda e küzd.
Ipari demonstrációs gyártó- és logisztikai mintarendszert alakítottak ki a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) győri telephelyén, a Széchenyi István Egyetemen, ahol kísérletezési, tesztelési, oktatási és demonstrációs környezetet biztosítanak a hazai ipari vállalatoknak, azon belül is a kis- és középvállalkozásoknak.
A Daimler nyereséggel zárta az idei második negyedévet, miután a vártnál jobban teljesített a cég autó-, teherautó- és autóbusz-gyártó ágazata.
Új beruházást jelentett be a gépgyártó SBS Kft. Erdőteleken.
A hazai autópiac egyik legvonzóbb küllemű kisautója az Opel Mokka, amely villanyautóként már bizonyított. Ezúttal a GS Line felszereltségű, 1,2 literes, 130 lovas, automatikus váltóval felszerelt változatot faggattuk 1200 kilométeren át.
A Volkswagen-csoport előzetes számítások alapján azt közölte, hogy mintegy 11 milliárd euró volt az idei első hathavi működési profitja az egy évvel korábbi veszteséggel szemben.
A Bosch villamosvezetőket támogató ütközéselkerülő rendszert fejlesztett részben Budapesten, amelyet 2021 júliusától Magyarországon elsőként Debrecenben használnak.
Kínában júniusban már a második egymást követő hónapban csökkent az autóeladás éves összevetésben, az ágazatot sújtó csiphiány és a megemelkedett nyersanyagárak miatt.
Romániában 26 százalékkal, 29,925 milliárd euróra nőtt az export az idén az első öt hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte a román országos statisztikai intézet.
A növekvő rendelésállomány indokolja a Ganz Engineering és Energetika Gépgyártó Kft. gépparkjának modernizálását, erre a célra 2020-2021-ben 3 millió eurót, 2022-2023-ban 8 millió eurót szánnak saját forrásból, és pályázati lehetőséggel is élni szeretnének – közölte Oleg Russzkih ügyvezető.
A várakozásokkal ellentétben a kínai export növekedése gyorsult júniusban, folytatva a koronavírus-járvány utáni helyreállást.
A győri Audi Hungaria gyár és a Porsche Hungaria Audi márkája ismét közösen neveztek autókat az Év Magyar Autója versenyben. A hazai gyártású autók között az Audi Q3 Sportback konnektoros változata indul az Év Magyar Autója 2022 díjért, az Év Zöldautója 2022 elismerésért pedig az e-tron GT és a Q4 e-tron küzd.
Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel májusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
Együttműködési megállapodást kötött megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására az autóbuszgyártásban az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. és a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség.
Most először nevezett autót a Volkswagen Haszonjárművek márka az Év Magyar Autója versenyben. A teljesen megújult Caddy személy-, illetve teherszállító változata indul a Magyar Év Autója 2022 díjért.
Az Opel bemutatta az Astra alapjaiban új, hatodik generációját. Az Opel bestsellerének sikertörténete 30 évvel ezelőtt indult, a legendás Kadett utódjának megjelenésével. Az Év Zöldautója 2022 díjra jelölt Astrával a német márka új fejezetet nyit: a kompakt modell története során először elektomosított hajtással is elérhető.
Termékpalettájának intenzív és átfogó elektromosítását forszírozó stratégiát mutatott be a Stellantis, a világ negyedik legnagyobb autóipari tömörülése.
Copyright © 2025