A németek kevesebb, a lengyelek és a szlovének több autót vettek

január 10, 2019 0

Tavaly öt éve első alkalommal vettek az előző évinél kevesebb autót a németek a szövetségi gépjármű felügyelet, a Kraftfahrt-Bundesamt közleménye szerint. Szlovéniában tavaly 85 ezer 544 új személygépkocsit adtak el, ami 3 százalékkal több, mint 2017-ben volt. Lengyelországban közel 10 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új autók száma tavaly.

Keveslik a 350 ezer forintos átlagbért a szlovének

december 11, 2018 0

Közel ezer szakszervezeti tag tüntetett december elején a szlovén fővárosban, magasabb béreket és nyugdíjakat követelve, valamint válaszképpen a munkáltatók egyesületének fenyegetéseire, miszerint ha megemelik a minimálbért az országban, felbontják a kollektív szerződéseket.

Elektronikus autópályadíjat vezet be Szlovénia

február 19, 2018 0

Elektronikus autópályadíj-, úgynevezett DarsGo rendszert vezet be április 1-jével Szlovénia a 3,5 tonna feletti gépjárművekre, a többi járműre továbbra is a matricarendszer lesz érvényben – közölte a szlovén autópálya-kezelő vállalat (DKV).

Nem Magyarországot választotta a nagy beszállító

október 23, 2017 1

A szlovén kormány felhatalmazta a gazdasági minisztériumot, hogy aláírja a szerződést a kanadai-osztrák Magna Steyr autóipari beszállító vállalat fényezőüzemének felépítéséről a Maribortól délre fekvő Hoce-Slovnica községben.

Elektromosautó-forradalomra készül Szlovénia

augusztus 26, 2017 0

Szlovéniában eddig 1200 hibrid vagy elektromos autót regisztráltak, a kormány nemzeti energetikai terve szerint ugyanakkor ezek az autók 2030-ig a hagyományos meghajtású járművek hatodát váltanák fel.

Magyarországon is gyártanának BMW 5-öst?

július 10, 2017 0

A kanadai-osztrák Magna Internationalnak nehézségei támadtak az eredetileg Mariborba tervezett 1,3 milliárd dolláros beruházás kivitelezésével. Az új üzemben ötös BMW modelleket gyártanának. A helyi hatóságok és a kiszemelt területen gazdálkodók hátráltatják a beruházás létrejöttét, ezért felmerült, hogy a beszállító új, akár magyarországi helyszínt keres – írta a Napi.hu.