Javított a német autóipar
Augusztusban, az idén már a hatodik alkalommal csökkent a német ipari termelés az előző havihoz képest, elsősorban az energiatermelés visszaesése miatt – jelentette a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Augusztusban, az idén már a hatodik alkalommal csökkent a német ipari termelés az előző havihoz képest, elsősorban az energiatermelés visszaesése miatt – jelentette a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Bőven átlépte az ezret a hazánkban idén eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele a Kínában gyártott európai és amerikai modelleket (például BMW iX3, DS9, Volvo S90, Tesla Model 3 stb.)… A kínai autók inváziója még csak most indul, jövőre több mint valószínű, hogy hamarabb elérjük az ezres darabszámot.
A kínai BYD autógyártó megkezdte tisztán elektromos járművei értékesítését Magyarországon, a kelet-közép-európai régióban elsőként – közölte a gyártó.
A közös Év Magyar Autója zsűriteszt után nem sokkal sikerült hosszabb időre megkaparintani a Hyundai kompakt újdonságát. Nem okozott csalódást: kényelmes, csendes, kiegyensúlyozott és nagyon takarékos.
A Subaru Corporation európai leányvállalata, a Subaru Europe bejelentette, hogy a kontinens piacán forgalmazni kezdi a vadonatúj Crosstrek modellt. A márka hazai forgalmazója, az MM Import Kft. a modellt jelölte az Év Magyar Autója 2024 versenyben.
Olyan autós programon vettünk részt, amelyen bárki élményeket szerezhet, ha regisztrál a Skoda roadshow valamelyik állomására. A jelenleg kapható legsportosabb Skodákat lehet kipróbálni.
A megszokott szokatlannál is újszerűbb a Toyota Prius, amelyre végre azt mondhatjuk, hogy jól néz ki. Jól is megy, erős, kényelmes és nagyon takarékos. Közönségsiker lehetne, de ebben magas ára akadályozza.
A legfejlettebb harci repülőgépek között számon tartott amerikai F35-ös egyes alkatrészeinek gyártásával és karbantartásával bővíti tevékenységi körét két német nagyvállalat, a Lufthansa csoport és a Magyarországon is termelő Rheinmetall.
Nincs mese, a kínaiak rátörték az ajtót Európára, ami rossz hír az európai járműiparnak, de jó hír az európai autóvásárlóknak. A probléma ennél persze sokkal összetettebb, de tény, hogy a kompakt MG4 ár-érték arányban ott van a csúcson.
Az Audi márkacsoport leleplezte legújabb termékét: a müncheni IAA Mobility nemzetközi autószalon első napján bemutatták az Audi Q6 e-tron prototípusát. A szeptember 5-8. között zajló, az autóipar legmodernebb innovációit bemutató szalonon több tízezer látogatónak enged bepillantást többek között az Audi márkacsoport a mobilitás jövőjébe.
A Mazda 6 Sportkombi egykor az egyik legszebb és legigényesebb japán autó volt. A 20 éves évfordulóra kicsinosított modell bizonyítja, hogy a szépség nem múlandó. Nagy motorral és automatikus váltóval is lehet takarékos, vezetősegédei védőangyalként kísérik el a sofőrt üzleti útjain.
Hiába az infláció, a nyári uborkaszezon, az egyre romló gazdasági adatok és az emelkedő euróárfolyam, Magyarországon augusztusban is számos nagyon drága luxus- és sportautó talált gazdára. Nézzük, milyeneket. Többségük Mercedes-AMG, de bőven akad Porsche, BMW, Audi és Ferrari is.
Elrajtolt a zsűri szezon: az Év Magyar Autója verseny szakmai zsűrije – Csordás Gábor, Gulyás Péter, László Ferenc, Miklós-Illés Kálmán és Biró Csongor – próbálta ki a 2024-es idénybe nevezett autók közül a DS3 E-Tense és MG4 villanyautókat, a Hyundai Kona hibridet, a Volkswagen Touareget és a Nissan X-Trailt.
A nettó 88 kilowattórás akkumulátorral és az erősebb, 351 lóerős összkerekes hajtás kombinációjával is kiváló villanyautó a Ford Mustang Mach-E. Főleg így nyár végén, amikor már nem kell a klíma és kibírjuk a hétvégét autópályázás nélkül. Az ára azonban brutális.
Rendkívüli élménynapot rendezett a BMW Magyarország a balatonfőkajári Balaton Park Circuit versenypályán, amely a jövőben akár Formula 1-es futamoknak is otthont adhat. Amíg megérkeznek Alonsóék, kipróbáltuk a tökéletes vonalvezetésű pályát a legerősebb BMW-kkel.
A lehetséges három motorizációból kettővel már kipróbáltam a legújabb Mazdát. A Mazda CX-60 nem rossz konnektoros hibridként, ám dízelmotorral egyenesen kiváló. Amíg ki nem próbálom a hathengeres benzinest, addig a dízel a nyerő nálam. És ahogy hallom, másoknál is.
Aki szereti a Golfot, az nem fog csalódni a Cupra Leonban. De aki egyszer vezeti a Leont, az csalódni fog a Golfban. A spanyoloknak sikerült megízesíteniük a német menzakaját. Ilyen egy jóízű Golf.
Copyright © 2026