A Budapest-Újszász-Szolnok vonalon forgalomba állt a KISS
A Budapest-Újszász-Szolnok (120a) vonalon forgalomba állt az első emeletes KISS motorvonat – jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója Budapesten sajtótájékoztatón.
A Budapest-Újszász-Szolnok (120a) vonalon forgalomba állt az első emeletes KISS motorvonat – jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója Budapesten sajtótájékoztatón.
Digitálisan irányított, teljesen automatizált, önvezető vonat tette meg első útját Hamburgban a városi forgalomban egy nemzetközi mobilitási kongresszus alkalmából.
Nem okoz késést a szegedi villamosvasúti hálózat energia-alrendszerének fejlesztése sem a tram-train szerelvények tesztüzemében, sem az év végére tervezett elindításában – mondta a tram-train beruházás főmérnöke a Délmagyarországnak.
Bemutatták a Nyugati pályaudvaron, a MÁV saját fejlesztésű, IC+ első osztályú kocsiját.
A Knorr-Bremse 2,5 milliárd forintból vasúti szervizközpontot hozott létre Budapesten. A beruházás 55 új munkahelyet teremt.
A Rail Cargo Hungaria (RCH) önálló vontatási képességének további bővítése érdekében öt F140DE Traxx dízelmozdony bérléséről állapodott meg az Akiem vontatójármű-lízingelő vállalattal.
Vasútépítő munkagépek érkeztek a MÁV Felépítmény-karbantartó és Gépjavító Kft. (MÁV FKG) jászkiséri székhelyére. A beruházás eredményeként javul a vasúti pálya minősége, csökken a karbantartásra fordított idő, nő az utazási komfort.
Megkapták a vasúthatósági engedélyt a Hódmezővásárhely-Szeged tramtrain járművei, így megkezdődhet az ötvenezer kilométeres futópróba, a tesztet mind az öt hibrid villamos szerelvénynek hiba nélkül kell teljesítenie – írta a Magyar Nemzet.
Hatezer milliárd forintot szánnak a következő években vasútfejlesztésre, a források kétharmadát a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére, egyharmadát pedig az úgynevezett “gördülő állomány”, vagyis a vasúti kocsik minőségi cseréjére fordítanák – mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Kőszegen a Homlok Építő Zrt. által rendezett gépbemutató szakmai napon.
A német Siemens Mobility bejelentette, hogy amerikai leánycége 3,4 milliárd dollár értékű megrendelést kapott az Amtrak amerikai nemzeti vasúttársaságtól 73 környezetkímélő hibrid meghajtású vonat leszállítására.
Vasúti szállítmányozási vegyesvállalatot hoz létre a részben állami tulajdonú magyar CER Cargo és az orosz államvasút logisztikai vállalata, az RZD Logistics, kínai partner bevonásával – jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a moszkvai magyar nagykövetségen.
Az osztrák ÖBB Rail Cargo Group (RCG) és a német Kombiverkehr Deutsche Gesellschaft für kombinierten Güterverkehr mbH & Co. KG (Kombiverkehr) logisztikai vállalat optimalizálta a vasúti árufuvarozási összeköttetésüket Budapest és a németországi Neuss között – közölte a két társaság.
A KISS motorvonatok karbantartására a MÁV-Start Zrt. által 1,17 milliárd forint saját forrásból átalakított, nyolcezer négyzetméteres csarnokot adtak át a szolnoki járműjavító területén.
A Rail Cargo vasúti árufuvarozó cég 700 millió forint értékű kapacitásbővítő beruházást hajt végre vasúti járműjavító leányvállalatánál, a miskolci Technical Services Hungaria Kft.-nél (TS Hungaria) – jelentette be Kovács Imre, a Rail Cargo Austria igazgatóságának tagja, a Rail Cargo Hungaria (RCH) igazgatóságának elnöke a társaság közleményében.
Az Audi Hungariánál naponta 750 autó és közel 8000 motor készül. A gyártás alkatrész-kiszolgálása, valamint a késztermékek célba juttatása nagy részben vasúton történik. A gyáron belüli vasúti közlekedés hatékonyabbá tételéhez az Audi Hungaria a Volkswagen-konszernben alkalmazott RAIL nevű vasútirányítási rendszert használja.
Egymillió forint értékű adománnyal támogatja a Pesterzsébeti Mentőállomást a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. A támogatásból a XX-XXIII. kerületek sürgősségi ellátásáért felelős Pesterzsébeti Mentőállomás újabb mentéstechnikai eszközöket vásárolhatott.
A Dunakeszi Járműjavító gyorsítaná az egyiptomi megrendelésre készülő vasúti kocsik gyártását, ehhez megduplázza a megbízáson dolgozó csapat létszámát – írja a Világgazdaság.
Copyright © 2026