Magyar űripari startupok mutatkoztak be
Magyar űripari startupok mutatták be fejlesztéseiket a Design Terminál által szervezett nyílt napon a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen.
Magyar űripari startupok mutatták be fejlesztéseiket a Design Terminál által szervezett nyílt napon a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen.
Miért tötyörögnek az egyébként bivalyerős elektromos autók az autópályán? Milyen veszélyeket rejteget ez a stílus? Mi a helyes magatartás? Mit tegyünk, ha a pályán merül le az akkumulátor?
Franciaország további 12 Caesar önjáró löveget ad át Ukrajnának, amely így ötven példánnyal fog rendelkezni, ami már nem elhanyagolható szám – közölte Sébastien Lecornu védelmi miniszter.
Amióta a kínaiak leporolták a patinát az egykor brit MG-ről, az sikert sikerre halmoz Európában. A márka legnagyobb hazai szabadidő-autóját kétféle hajtáslánccal is próbára tettük.
Az ipari termelői árak 2022 decemberében az egy évvel korábbihoz képest 34,9 százalékkal nőttek, az előző hónaphoz viszonyítva 0,1 százalékkal mérséklődtek, 2022-ben átlagosan pedig 33,7 százalékkal emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Elkészült az utolsó Boeing 747 “jumbo jet”; 53 év után végleg leállították az ikonikus repülőgép gyártását, miután a vállalat Washington állambeli gyárában befejezték a legutolsó, sorszám szerint 1574. Boeing-747-t – közölte cég.
A Renault és a Nissan autógyárak kiegyenlítik részvényesi kereszttulajdonlásukat a kettejük közötti konfliktusforrás felszámolása érdekében – jelentette be a két vállalat.
Németországban 18 százalékot tesz ki a nemek közötti bérrés, a nők csaknem ötödével keresnek kevesebbet, mint a férfiak – mutatta ki egy ismertetett felmérés.A hazai átlagbérnél azonban 2,3-szor többet…
A szegénység és a társadalmi kirekesztés csökkentése érdekében az Európai Unió Tanácsa ajánlást fogadott el az alapjövedelem tagállami bevezetésére – tájékoztatott az uniós tanács.
A Mercedes-Benz 540 ezer 800 személyautót szállított ki az ügyfeleknek az utolsó negyedévben, 17 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; az egész évben 1 százalékkal 2,04 millióra csökkent az átadott autók száma – közölte a vállalat közleményében.
A Boysen csoport 60 milliárd forintos beruházással 400 új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán, ahol a cég elektromos autókhoz kapcsolódó alkatrészeket fog előállítani a BMW debreceni gyára számára.
Csehországban tavaly éves összehasonlításban 10,2 százalékkal 1,218 millióra nőtt az autógyártás – jelentette a cseh autóipari szövetség közleményben.
Az Audi Hungaria a 2022-es évben is sokat tett a szakember-utánpótlásért. A tavalyi év során több mint 130 gyakornok kezdte meg szakmai karrierjét a vállalatnál.
Különleges furgon tűnt fel a hazai utakon, az ID. Buzz Cargo egy új világ hírnöke, amelyben a környezetkímélő fuvarozás mellett érvényre jut a stílus, az egyediség és a dizájn. A legmókásabb teherautót tettük próbára.
Erősödik a Kia az európai autópiacon: eladásai 7,9 százalékkal bővültek tavaly 2021-hez képest, amit a dél-koreai autógyártó jelentős mértékben a villamosított hajtású modellek kínálatának tulajdonít – tájékoztatott a vállalat hazai importőre, a Kia Hungary.
Tavaly 780 ezer kocsit gyártott a legnagyobb cseh autógyár, a Skoda Auto, 22 ezerrel kevesebbet, mint 2021-ben – jelentette be a cég közleményben.
2022 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 563 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 387 800 forint volt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Copyright © 2025