A hétköznapok hőseit támogatja a Hankook, lehet pályázni

július 25, 2023 0

A Hankook Tire Magyarország Kft. idén tizenkettedik alkalommal hirdeti meg abroncsadományozási akcióját. A program keretében a vállalat olyan közhasznú alapítványoknak, egyesületeknek és nonprofit szervezeteknek szeretne segíteni, amelyek egy adott közösség számára nélkülözhetetlen munkát végeznek.

Autókkal segít a Porsche Hungaria

június 9, 2023 0

Két személyautót adott át az Ökumenikus Segélyszervezet részére Németh Balázs, a Porsche Hungaria Kft. ügyvezetője és Rónai-Horst László, a Mercarius Flottakezelő Kft. ügyvezetője a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Vizsolyban, ahol együttműködési megállapodást írtak alá Lehel Lászlóval, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatójával.

Gyerekeknek gyűjt a Skoda

december 7, 2021 0

A család pótlása lehetetlen, de mindent meg kell tenni, hogy azok a gyerekek, akiknek ez nem adatott meg, így is biztonságban és örömben éljék életüket. A Burattino Gyermekotthon a biztonságot meg tudja adni a védenceinek, de az álmok teljesítéséhez már segítségre van szükségük. Az itt élő gyerekek nem különböznek azoktól a gyerekektől, akik családjuk körében várják az ünnepeket és levelet írnak a Jézuskának. Legyen ön az, aki meghallhatja őket és teljesíts egyet az álmaik közül.

Mentőállomást támogat a beszállító

április 30, 2021 0

Egymillió forint értékű adománnyal támogatja a Pesterzsébeti Mentőállomást a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. A támogatásból a XX-XXIII. kerületek sürgősségi ellátásáért felelős Pesterzsébeti Mentőállomás újabb mentéstechnikai eszközöket vásárolhatott.

Újabb audis segítség a koronavírus elleni küzdelemben

február 20, 2021 0

Az Audi Hungaria egy győri gyártású Audi Q3 típusú gépjárművet állít a Magyar Vöröskereszt rendelkezésére, hogy a szervezet hatékonyabban segíthesse az egészségügyi intézményeket és hatóságokat a koronavírus leküzdésében. Az autót Knáb Erzsébet személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tag adta át Kun Szilviának, a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete igazgatójának.

Ózongenerátorokat adományozott a Porsche Hungaria

július 2, 2020 0

A válsághelyzetben és az azon kívül tanúsított szolidaritás fontosságáról beszélt Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete Pátyon, a szeretetszolgálat egyik idősotthonában tartott adományátadó ünnepségen.

Szociális intézményeket támogat a Hankook

június 15, 2020 0

A Hankook Tire a koronavírus elleni védekezés megkönnyítése érdekében fertőtlenítő- és takarítószerekkel segítette Dunaújváros több szociális intézményét is.

100 millió forintot adományoz az Audi Hungaria

június 4, 2020 0

Mi segítünk, hogy ők segíthessenek: az Audi Hungaria hat egészségügyi és szociális intézménynek nyújt támogatást a sikeres koronavírus elleni védekezéshez. Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke adta át az összesen 100 millió forint összegű adományt az intézmények képviseletében Dézsi Csaba Andrásnak, Győr polgármesterének.

Hibrid Vitarát adományozott a Magyar Vöröskeresztnek a Suzuki

május 26, 2020 0

A Magyar Suzuki Zrt. számára kiemelten fontos, hogy támogassa az esztergomi régióban működő szociális, egészségügyi, oktatási és kulturális szervezeteket, intézményeket. Ezúttal a Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom megyei szervezetének munkájához járul hozzá a vállalat azzal, hogy egy vadonatúj hibrid Suzuki Vitara személygépkocsit ajánlott fel a szervezetnek.

Adomány a gumigyárból

május 16, 2020 0

Az Apollo Tyres gyöngyöshalászi gyára a koronavírus-járvány elleni küzdelem frontvonalában dolgozó mentősök, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat kollégáinak munkáját támogatta adományával – összesen hat szett gumiabronccsal.

Autókat ajánlott fel a Skoda

április 30, 2020 0

A Porsche Hungaria autókat ajánlott fel a járványellenes védekezésben és a gyógyításban résztvevő egészségügyi intézményeknek. A kórházaknak a Volkswagenek tulajdonosai közvetett módon is segíthetnek: mostantól május végéig minden egyes Volkswagen márkaszervizbe jelentkező autó után a Porsche Hungaria ezer forint adományt ajánl fel az egészségügy támogatására.

Suzukik az egészségügyi dolgozóknak

április 9, 2020 0

A Magyar Suzuki Zrt. a kialakult rendkívüli helyzetben mindent megtesz azért, hogy segítse az egészségügyben dolgozókat. A korábbi maszk- és kézfertőtlenítő adomány után ezúttal összesen 8 személygépkocsi felajánlásával támogatja az esztergomi Vaszary Kolos Kórházat, így segítve az intézményben dolgozók munkáját.

Gumikkal segített a gumigyártó

április 8, 2020 0

A koronavírus járvány frontvonalában dolgozó Szent Borbála Kórház és a Tatabányai Városrendészet 12 gépjárművére adományozott új nyári abroncsokat a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.

Adományoztak az audisok

december 23, 2019 0

Az adni jó mottó jegyében az év vége közeledtével ismét adakoztak az Audi Hungaria munkatársai. A vállalat által, immár hatodik éve szervezett karácsonyi adománygyűjtés során összesen mintegy két tonna élelmiszer gyűlt össze közel három millió forint értékben. Ruhaneművel, játékokkal, könyvekkel teli ajándékcsomagból 400 darab gyűlt össze.

12,8 milliót adományozott a baleseti osztálynak az Audi Hungaria

március 12, 2019 0

Az Audi Hungaria elkötelezett a régió egészségügyi ellátásának támogatása mellett. Ezúttal a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Balesetsebészeti és Kézsebészeti Osztályának adott át adományt a négykarikás vállalat, amellyel a sebészeti eszközpark bővítéséhez, valamint orvosi kutatási programokhoz járult hozzá.

Adakoztak az audisok

december 20, 2018 0

A négykarikás vállalat munkatársai idén is bizonyították, hogy adni jó. Az ünnepek közeledtével ismét karácsonyi adománygyűjtést rendezett a vállalat, melynek során összesen több mint két tonna élelmiszer gyűlt össze 2 millió forintot meghaladó értékben.

Magyar dolgozók is segítettek az indiai árvízkárosultaknak

október 11, 2018 1

Az Apollo Tyres európai gyárai adománygyűjtést indítottak az indiai Kerala államban élő kollégáik megsegítésére, akiket az állam történetének egyik legsúlyosabb árvize sújtott a közelmúltban. A gyűjtéshez csatlakozó gyöngyöshalászi magyar gyár hozzájárulásával az európai apollósok több mint 25 000 eurót gyűjtöttek össze bajbajutott kollégáiknak.

1 2