Jelentősen nőtt a Ferrari profitja

március 7, 2017 0

Jelentősen, 38 százalékkal nőtt a Ferrari tavalyi nyeresége, részben az eladott járművek számának a bővülése és a bevételek emelkedése hatására.

Jól megy a Siemensnek

február 9, 2017 0

Jelentősen, 25 százalékkal nőtt a Siemens AG profitja a december végével záródott pénzügyi év első negyedévében, a cég javította idei eredménykilátását.

A Videoton árbevétele megközelíti a 160 milliárd forintot

december 13, 2016 0

A Videoton Holding Zrt. 2016-os konszolidált árbevétele várhatóan mintegy 160 milliárd forint lesz – mondta az éppen 25 éve magántulajdonban lévő, magyar tulajdonú vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója. Széles Gábor közölte, hogy a cégcsoport termelő vállalatai az idén 5 százalékkal nőttek, ami az ország első 10 hónapban mért egyszázalékos ipari növekedéséhez képest kiváló adat.

2610,7 milliárd forintra növelte árbevételét az Audi Hungaria

november 24, 2016 0

Nyolc és fél százalékkal, 5255,3 milliárd forintra nőtt tavaly 2014-hez képest a Győr-Moson-Sopron megyei cégek nettó árbevétele, amelynek több mint hetven százaléka a feldolgozóiparban, ezen belül járműgyártásban keletkezett – hangzott el a megye legnagyobb vállalkozásainak adatait tartalmazó kiadvány győri bemutatóján.

Erős negyedévet jelentett a Rába

november 17, 2016 0

Nyolcadával csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele és ebidta-eredménye az első háromnegyed évben – olvasható a társaság által a BÉT honlapján közzétett beszámolóban.

Jól megy a BMW-nek

november 11, 2016 0

Újabb értékesítési rekordot ért el októberben a BMW a SUV modellek és a Mini márka élénk keresletének köszönhetően.

A jen húzza le a Toyotát

november 10, 2016 0

A jen erős árfolyama miatt csökkent a Toyota első féléves működési eredménye és nyeresége, az autógyár azonban ennek ellenére is felfelé javította korábbi éves prognózisát.

Nagyot nőtt a Vestas eredménye

november 10, 2016 0

A világ legnagyobb szélerőmű gyártójának, a dán Vestasnak 87 százalékkal, 433 millió euróra ugrott az üzemi eredménye a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.

Nőtt a Honda nyeresége

november 3, 2016 0

A szeptember 30-án véget ért negyedévben 39 százalékkal 177 milliárd jenre (1,7 milliárd dollár) szökött fel a Honda nettó nyeresége.

Duplázott a Volvo

október 28, 2016 0

Kétszeresére emelkedett a Volvo profitja a kínai és az amerikai eladások erős növekedésének köszönhetően.

1 31 32 33 34 35